Világ
Több mint 24 ezer menekültjogi eljárás indult meg idén Ausztriában
Betűméret:             

Több mint 24 ezer menekültjogi eljárás indult meg idén július végéig Ausztriában, ez az idei évre meghatározott felső korlát mintegy hatvanöt százalékát teszi ki - közölte kedden Thomas Drozda kancelláriaminiszter.

Az év első hét hónapjában mintegy 29 ezer menekültstátusz iránti kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz. Azonban nem minden esetben kezdődhetett meg az eljárás, például azoknál sem, akiket a dublini rendelet alapján más uniós tagállamokba küldenének vissza.

Az osztrák kormány korábbi döntése szerint 37 500 menekültstátusz iránti kérelmet fogad be az ország idén. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor Ausztria lezárhatja a határait.

Az osztrák politikai vezetés már hónapok óta vitázik azon, hogy - tekintettel a menekültek nagy számára - bevezessék-e, és ha igen, mikortól lépjen életbe a menekültügyi szükségállapot. Ez esetben a menedékkérőket már az osztrák határnál visszautasítanák. Ettől csak emberi jogi okokból, például családegyesítés miatt térnének el.

A kancelláriaminiszter tájékoztatása szerint a szükségállapot bevezetéséről szóló törvénytervezetet már jövő héten jóváhagyásra és véleményezésre küldhetik az illetékes szerveknek. A jóváhagyási folyamat négy héten át tart majd, ezt követően a kormány, majd egy parlamenti bizottság elé kerül a tervezet. Ezzel egyidejűleg Wolfgang Sobotka belügyminiszter és Hans Peter Doskozil védelmi miniszter a menekültek határról való visszatoloncolásának kérdéséről egyeztetnek a szomszédos államokkal, legfőképpen Magyarországgal.

Ausztriában 2015-ben összesen 90 ezer, míg 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban