Világ
Szociáldemokrata győzelem Mecklenburg-Elő-Pomerániában, Merkel pártját megelőzte az AfD
Betűméret:             

Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.

A választási bizottság adatai alapján az újonc AfD-n kívül a tartományi gyűlés valamennyi pártjának támogatottsága csökkent a legutóbbi, 2011-ben tartott választáshoz képest.

Az SPD a szavazatok 30,6 százalékát szerezte meg, ami 5 százalékos visszaesés az öt évvel ezelőtti 35,6 százalékhoz viszonyítva.

A Mecklenburg-Elő-Pomerániában első alkalommal induló - 2013-ban alapított - AfD 20,8 százalékos eredménnyel jutott be a schwerini Landtagba. A párt így már a 16-ból 9 tartományban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel.

Az eredményhez Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője és Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke is szinte azonnal gratulált.

A CDU a szavaztok 19 százalékával a harmadik helyen végzett, 4 százalékponttal elmaradva eddigi legrosszabb mecklenburg-elő-pomerániai eredményétől, a 2011-es 23 százaléktól. Angela Merkel pártja eddig soha nem végzett még az AfD mögött tartományi választáson.

Mecklenburg-Elő-Pomeránia a pártelnök-kancellár szűkebb politikai hazája; a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson 1990 óta mind a hét alkalommal a tartomány északi, tengerparti térségében fekvő egyik egyéni választókerületben szerzett mandátumot.

A negyedik a Baloldal a szavazatok 13,2 százalékával, ami 5,2 százalékos visszaesés 2011-hez képest.

A Zöldek nem érték el az 5 százalékos bejutási küszöböt, 4,8 százalékos - az öt évvel ezelőttihez viszonyítva 3,9 százalékkal gyengébb - eredménnyel kiestek a tartományi gyűlésből. Így Mecklenburg-Elő-Pomeránia az egyetlen tartomány, ahol a párt nem rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel.

Távozik a Landtagból a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) is, amely a 2011-es 6 százalék után 3 százalékot szerzett. A széles körben neonácinak tartott párt így már egyetlen tartományi parlamentben sincs jelen.

Az 1,33 millió választó 61,6 százaléka adta le szavazatát. Öt évvel ezelőtt 51 százalék volt a részvételi arány.

A 71 tagú schwerini Landtagban az SPD 26 mandátumot szerzett, frakciójának létszáma 1 fővel csökkent.

Az AfD 18 képviselőt küldhet a tartományi gyűlésbe. Sikerének értékét növeli, hogy 3 mandátumot egyéni választókerületben szerzett.

A CDU 3 képviselői helyet veszített, frakciója 16 fős lesz.

A Baloldal 3 mandátumot veszített, 11 képviselőt küldhet a Landtagba.

A 2006 óta a CDU-val kormányzó SPD ismét alakíthat többségi támogatásra támaszkodó kormányt eddigi koalíciós társával, de szűk többséget a Baloldallal is szerezhet a Landtagban. Az SPD és a Baloldal elődszervezete - PDS, a keletnémet állampárt utódpártja - 1998-tól 2006-ig együtt kormányozta a volt NDK területén, Németország észak-keleti részén fekvő tartományt.

Az 1,6 millió lakosú, 23 ezer négyzetkilométer területű, ritkán lakott - négyzetkilométerenként 70 fős népsűrűségű - Mecklenburg-Elő-Pomeránia a legkevésbé fejlett tartományok közé tartozik. Az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) tavaly 24 932,2 euró volt, amivel az utolsó helyre került a 16 német tartomány rangsorában. A munkanélküliség ugyan jelentősen csökkent a most véget érő ciklusban, de még mindig 9 százalékos, ami a 6,1 százalékos országos munkanélküliségi ráta másfélszerese. Főleg a viszonylag kevés munkalehetőségnek tulajdonítható, hogy a tartomány lakossága 300 ezer fővel csökkent az ország újraegyesítése óta. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban