Világ
Az Európai Unió 210 millió euróval támogatja a szomszédságában lévő országokat
Betűméret:             

Majdnem 210 millió eurónyi támogatást hagyott jóvá hétfőn az Európai Bizottság az unió szomszédságában lévő országoknak: ebből ezúttal elsősorban Egyiptom, Azerbajdzsán és Fehéroroszország részesül, valamint Palesztina.

A déli szomszédoknak 129 millió eurót különítettek el. Ebből Egyiptom 50 millió eurót, Palesztina 38,6 milliót kap a foglalkoztatottság bővítésére, a fiatalok munkanélküliségének mérséklésére, a nők helyzetének javítására, valamint a vízgazdálkodás fejlesztésére. Emellett 41 millió euró jut a déli szomszédság partnerországai számára a közös kihívások kezelésére, például a biztonsági helyzet javítására és a gazdasági növekedés gyorsítására.

A keleti partnerség országai számára összesen 79,8 millió eurót szán az Európai Unió. Ebből 29 milliót Fehéroroszország kap a magánszektor fejlesztésére, illetve a fokozódó migránsáradat kezelésére, 13,5 millió pedig Azerbajdzsánnak jut a gazdaság diverzifikálására. A fennmaradó összeget a régió országai között osztják el a határvédelem erősítésének, illetve a fiatalok és a kis- és közepes vállalatok támogatásának céljából.

Johannes Hahn uniós bővítési biztos arról számolt be, hogy a megítélt összegekkel a társadalmi-gazdasági fejlődést és a munkahelyteremtést kívánják elősegíteni. "Célunk, hogy a biztonság fokozásával, a fiatalok szerepvállalásának és a női jogok erősítésével javítsunk az életkörülményeken a Földközi-tenger déli térségében. A keleti partnereinket az ellenálló képességük erősítésében szeretnénk segíteni, támogatást nyújtva nekik a reformfolyamatban" - közölte sajtótájékoztatóján az osztrák politikus.

Hozzátette, "a jó reformok pozitív hatással lehetnek a gazdaság és a jogállamiság helyzetére az érintett országokban, elősegíthetik a növekedést és munkahelyeket teremthetnek". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott misét a főoltárnál, ülve követte és felolvasta...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:37 ]
Észak-Korea állambiztonsági miniszterével, Li Csangdevel tárgyalt Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a március 25-27. közötti phenjani látogatása során - közölte csütörtökön az SZVR sajtóirodája. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a felek megvitatták a nemzetközi...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:25 ]
A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Mark Rutte holland miniszterelnökkel való pekingi találkozója során. "A...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:27 ]
Beolvasás folyamatban