Világ
Obama szerint veszélyes precedens, hogy a kongresszus leszavazta elnöki vétóját
Betűméret:             

Barack Obama amerikai elnök veszélyes precedensnek nevezte szerdán azt, hogy a kongresszus mindkét háza leszavazta elnöki vétóját, amellyel megpróbálta megakadályozni, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a támadásokért szerintük felelős Szaúd-Arábiát.

A döntéssel, amely az első alkalom, hogy a törvényhozás leszavazza Obama elnök vétóját, életbe lép a korábban már elfogadott törvény.

A hozzátartozók arra hivatkozva akarnak kártérítési pert indítani a szaúdi királyság ellen, hogy a másfél évtizeddel ezelőtti terrortámadások 19 elkövetője közül 15 szaúdi állampolgár volt.

Az elnök a CNN hírtelevíziónak adott nyilatkozatában leszögezte, hogy a kongresszus "politikai szavazást" tartott, és döntésével veszélyes precedenst teremtett, mert ezt követően az Egyesült Államokat is bárki beperelheti majd külföldön.

Szerdán először a szenátus voksolt csaknem egyhangúlag (97:1 arányban) Obama vétójának elutasítására, majd késő délután a képviselőház is, 348:77 arányban.

Az elnök szerint hiba volt ezt megszavazni, de elismerte, hogy a választások előtt egy ilyen törvény elutasítását a törvényhozók nem merték felvállalni. Obama szerint is megérdemlik az együttérzést és a támogatást az áldozatok és hozzátartozóik, de a kormányzat ezért hozott létre támogatási alapot. Azt azonban nem hiszi - tette hozzá -, hogy a szaúdi kormány ellen indítandó perek hosszú távon használnak majd az amerikai érdekeknek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ha az államok joghatóság alóli mentességét feladják, akkor például a külföldön szolgáló amerikai katonák is hasonló, magánszemélyek által indított pereknek nézhetnek majd elébe.

Obamával egyetértve bírálta a kongresszusi döntést Ashton Carter védelmi miniszter és Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője is.

Elnöksége nyolc éve alatt Barack Obama tizenegyszer élt vétóval, s a törvényhozók ezeket mind tiszteletben tartották. A mostani szavazáson Hillary Clinton alelnökjelöltje, Tim Kaine virginiai szenátor és a korábbi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, Bernie Sanders vermonti szenátor nem vett részt.

A 2001. szeptember 11-i áldozatok családtagjai eddig hétmilliárd dollár kárpótlást kaptak, de - mint azt az ABC televíziónak néhányan közülük elmondták - nem a pénz érdekli őket, hanem az, hogy egyetlen, a terrorizmust támogató ország se úszhassa meg a felelősségre vonást.

Szaúd-Arábia nyilvánosan egyelőre nem reagált a washingtoni kongresszus döntésére.

A terroristák kiforgatják az iszlámot, hogy gyilkolhassanak

Barack Obama amerikai elnök szerint a terroristák kiforgatják, elferdítik az iszlámot csak azért, hogy gyilkolhassanak. Az elnök a többi között erről beszélgetett katonákkal és katonacsaládokkal Virginiában.

Obama azon az informális találkozón beszélt a többi között a terrorizmusról és az amerikai veteránok helyzetéről, amelyet a CNN hírtelevízió szervezett szerdán este a virginiai Fort Lee katonai bázison, ahol az elnök katonákkal és katonacsaládokkal találkozott. A meghívottak - a műsorvezető rövid bevezetője után - kérdéseket, nem egyszer számonkérő kérdéseket tettek fel az elnöknek, elsősorban a veteránok helyzetéről.

Egy fiatalasszony például arról kérdezte: hogyan lehetséges, hogy a nyilvános fogadkozások és ígéretek ellenére, a veteránok orvosi ellátása enyhén szólva is kívánnivalókat hagy maga után. A kérdező férje - Irakot megjárt katona -, ugyanis a hanyag orvosi ellátás miatt halt meg rákbetegségben, mert például a Veteránügyi Minisztérium hibájából egy évet kellett várnia a szükséges vizsgálatra. Egy másik asszonynak a férje, aki a háborúkban "szerzett" traumatikus élményei miatt öngyilkos lett, arra kérte Obamát, hogy tegyen meg mindent a katonák lelki, mentális egészségének érdekében. Az elnök mindkét asszonyt együttérzéséről biztosította, de a veteránok ügyeiért felelős minisztériumot lassan haladó óceánjáróhoz hasonlítva leszögezte: a változások lassan történnek meg.

Egy asszony, akinek a 19 éves fia Bagdadban halt meg kilenc évvel ezelőtt, arról faggatta Obamát: miért is nem akarja a terrorizmust összekapcsolni az iszlámmal. Az elnök mindenekelőtt közölte: ezt politikai ellenfelei és kritikusai szokták emlegetni, de mindenesetre ő nem is tartja célravezetőnek az ilyen megfogalmazást. "Ha ezeket a terroristaszervezeteket iszlám terroristáknak nevezzük, akkor barátaink és szövetségeseink világszerte úgy értelmezhetik, hogy valamiképpen maga az iszlám vallás terrorisztikus" - magyarázta Obama. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kiforgatja, elferdíti az iszlám vallást azért, hogy gyilkolhasson.

Az elnök - kérdésre válaszolva - kitért a szíriai helyzetre is, és védelmébe vette álláspontját, miszerint az amerikai kormány, bár szeretné megállítani a vérfürdőt, nem akar még jobban beavatkozni. Azt mondta: a nagy nemzetek rendszerint akkor kerülnek bajba, amikor túlterjeszkednek. Jemenre és Líbiára utalva hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államoknak nem lesz meg a kapacitása arra, hogy valamennyi bajban lévő országot felügyelje és irányítsa.

Végül megkérdezték tőle: mit mondana a lányainak, ha be akarnának lépni a hadseregbe? "Hogy menjenek csak!" - válaszolta Obama elnök. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Herszonra, ahol eltaláltak egy hivatali épületet a megyeszékhely központjában - közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon. A kormányzó arról is hírt adott, hogy a régióban, Beriszlav környékén lévő Mihajlivka falura kamikaze drónnal mértek...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 15:19 ]
Beolvasás folyamatban