Világ
Magas részvétel a francia jobboldali elnökjelölt-állító választás második fordulójában
Betűméret:             

Több mint 1,2 millió választásra jogosult francia állampolgár adta le voksát vasárnap délig a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának második fordulójában - jelentette be Thierry Solere, a legnagyobb francia ellenzéki párt, a Köztársaságiak által rendezett előválasztás szervezőbizottságának elnöke.

A több mint 10 ezer választási körzet 64 százalékában 1 millió 270 ezren voksoltak a délelőtti órákban, ami 13 százalékkal jelentősebb, mint az első fordulóban.

Este 7 óráig lehet szavazni, az első eredmények fél kilenc óra körül várhatók.

Az előrejelzések szerint estig 4,5-5 millió választásra jogosult francia, azaz a választók mintegy 10 százaléka fog az urnákhoz járulni. A múlt heti első fordulóban 4,3 millióan szavaztak.

A francia jobboldal először rendez minden választópolgár számára nyitott előválasztást, amelyen magasabb a részvétel, mint 2011-ben a baloldali előválasztáson. Akkor az első fordulóban 2,6, másodikban pedig 2,8 millióan járultak az urnákhoz.

Az érdeklődés jól mutatja a francia jobboldali elnökjelölt-állító választás tétjét. A kormányzásban meggyengült és népszerűtlenné vált baloldal széttagozódása miatt jó eséllyel a jobboldali jelölt mérkőzhet meg az elnöki címért jövő májusban, mégpedig minden bizonnyal a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel, s jelenleg valamennyi felmérés konzervatív győzelmet jelez előre.

Az első fordulóból az előválasztás második fordulójába Alain Juppé és Francois Fillon korábbi miniszterelnökök jutottak be, s valamennyi felmérés szerint utóbbinak van esélye arra, hogy radikális gazdasági programjával a jövő májusi elnökválasztáson győzelemre vigye a konzervatív tábort.

"Várom a választók döntését, ma ők beszélnek, nem a jelöltek" - mondta Francois Fillon miután leadta a szavazatát. Nicolas Sarkozy államfő volt miniszterelnöke (2007-2012), aki az első fordulóban 44 százalékkal az élen végzett, nem kívánta kommentálni az esélyeit.

Riválisa, az első fordulóban 28 százalékot kapott Alain Juppé viszont úgy érezte, hogy "undorító kampány" folyt ellene az elmúlt hónapokban az interneten.

"Alávaló, hogy antiszemitának és szalafistának is beállítottak" - mondta a riválisánál mérsékeltebbnek és centristábbnak tartott politikus újságíróknak az interneten róla terjesztett rágalmakra utalva. Bordeaux polgármestere ugyanakkor "nem sajnál semmit", szerinte a jobboldal "szép kampányt" folytatott, amelyben meg tudta védeni az elképzeléseit. Juppé saját bevallása szerint bízik a győzelemben, de felkészült a vereségre is.

Laurent Wauquiez, a Köztársaságiak ügyvezető elnöke "demokratikus sikernek" nevezte a jobboldal államfő-jelölési folyamatát.

"A megválasztott jelöltnek óriási felelőssége lesz az egység megteremtésében. Gesztusokat kell tennie az ellenfele és azon választók irányába, akik Nicolas Sarkozyt támogatták" - mondta a pártelnök a Journal du Dimanche című napilapnak adott interjúban. A volt államfő a szavazatok 20 százalékával a harmadik helyen végzett az első fordulóban. Nicolas Sarkozy a vereséget követően bejelentette, hogy visszavonul a politikai élettől és a második fordulóban volt miniszterelnökét támogatja. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Izraeli katonákra csapott le a Hezbollah - illusztráció
2024. ÁPRILIS 15.
[ 18:13 ]
Az izraeli hadikabinet hétfő délután megtartotta a harmadik ülését is az iráni támadás óta, és döntöttek arról, hogy választ adnak Irán támadására – írja a Sky News. A lap szerint Izrael olyan válaszcsapásról döntött, amely Iránt érzékenyen fogja érintheti, de reményeik szerint nem fog totális háborút...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 11:44 ]
Továbbra is az Andrej Babiš volt kormányfő vezette ellenzéki Igen – Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom a legnépszerűbb Csehországban, de előnye az utóbbi hónapokban csökken – derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a Kantar ügynökség készített a közszolgálati Cseh Televízió számára. A...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 11:37 ]
Irán szombaton közvetlen tájékoztatást adott a Fehér Háznak az Izrael ellen indult légitámadásról – mondta az iráni külügyminiszter vasárnap, az üzenet tényét az amerikai kormányzat is megerősítette. Hoszein Amirabdollahián közlése szerint washingtoni idő szerint szombaton este küldtek üzenetet az amerikai elnök...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 9:12 ]
Beolvasás folyamatban