Világ
Isztambuli merénylet: Az elkövető felesége azt állítja, a televízióból értesült a támadásról
Betűméret:             

Az újévi isztambuli merénylet elkövetőjének felesége azt állítja, a televízióból értesült a támadásról - írta a Habertürk című török napilap internetes oldalán.

A kedden őrizetbe vett nő a hatóságoknak leszögezte: még arról sem volt tudomása, hogy a férje az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szimpatizánsa lenne.

A török médiában újabb - egymásnak helyenként ellentmondó - értesülések jelentek meg a feltételezett elkövető Törökországba érkezéséről.

Az Ihlas török hírügynökség titkosszolgálati információi alapján kedden azt közölte, hogy a merénylő november 20-án családjával együtt Kirgizisztánból érkezett Isztambulba repülőn. A szülők és a két gyerek onnan szárazföldön először Ankarába, majd november 22-én Konyába utazott tovább. A család Konyában egy ingatlanügynök segítségével talált szállást és egy stúdiólakást bérelt ki havi 1100 török líráért (kb. 300 euró). A férj 3 hónapot előre kifizetett és azt mondta: azért jött a városba, hogy munkát találjon. Miután a török hírtelevíziók hétfő este bemutatták az elkövetőről készült eddigi legélesebb fényképfelvételt, a környéken lakók felismerték a támadót és értesítették a hatóságokat. A rendőrség a merénylő feleségét őrizetbe vette és Isztambulba szállította.

Az Ihlas jelentése ellentmond a Habertürk kedden korábban megjelent beszámolójának, amely szerint a család nem Kirgizisztánból, hanem közvetlenül Szíriából érkezett, ahol a férfi az IÁ tagjaként harcolt.

A Habertürk úgy tudja, hogy a merényletet végrehajtó férfi végül december 29-én érkezett Isztambulba, míg a Sabah című legfőbb kormánypárti előzőleg arról írt, hogy ez december közepén történt.

A támadó személye már ismert, a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik, de a kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra a hatóságok.

A török hírtelevíziók kedden beszámoltak egy 45 másodperces videóról, amelyet a merénylő önmagáról készített az Isztambul szívében található Taksim téren. Egyelőre nem tisztázott, hogy a felvétel a támadás előtt vagy után készült.

A szilveszter éjszaka, a Reina nevű szórakozóhelyen elkövetett lövöldözéses merényletben legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára. Az elkövető szökésben van, a török rendőrség nagy erőkkel keresi. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban