Világ
Az amerikai hatóságok több száz illegális bevándorlót tartóztattak le a héten
Betűméret:             

Az amerikai bevándorlási hatóságok a héten több szövetségi államban illegális bevándorlók százait tartóztatták le - közölték amerikai újságok a bevándorlási és határőrizeti szervekre hivatkozva.

Olyan nagyvárosokban tartottak kiterjedt razziákat, mint például Atlanta, New York, Chicago, és sok embert vettek őrizetbe Floridában, Észak-és Dél-Karolinában, Virginiában, Texasban, valamint Dél-Kaliforniában, elsősorban Los Angelesben és környékén is.

A határőrizeti szervek nem tettek közzé pontos adatokat a letartóztatottak számáról, sem a hovatartozásukról.

Az viszont például kiderült, hogy az atlantai központ, amelyhez három szövetségi állam felügyelete tartozik, kétszáz illegális bevándorlót tartóztatott le. Erről Bryan Cox, a központ szóvivője számolt be a sajtónak.

A határőrizeti szervek Los Angeles-i központjának igazgatója, David Marin 161 illegális bevándorló letartóztatásáról számolt be, és hozzátette, hogy közülük csak ötnek nem volt rendőrségi priusza. Marin pénteken sajtótájékoztatón ismertette az öt napig tartó rendőrségi ellenőrzések eredményeit. Elmondta azt is, hogy ilyen ellenőrzések korábban is rutin intézkedésnek számítottak, a legutóbbi például tavaly nyáron, még Barack Obama elnöksége idején volt.

Az akciók irányítói hangsúlyozták: elsősorban a hatóságok számára is ismert bűnözőkre összpontosítottak, de letartóztattak olyanokat is, akiknek korábban nem volt dolguk a rendőrséggel, ám dokumentumok nélkül, illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban. Gillian Christensen, a belbiztonsági minisztérium szóvivője arról tájékoztatta a sajtót, hogy az ellenőrzések hétfőtől péntek délig tartottak, és az illegális bevándorlók mintegy tucatnyi latin-amerikai országból érkeztek.

"Olyan emberekről beszélünk, akik veszélyt jelentenek a közbiztonságra vagy ártanak az egész bevándorlási rendszernek" - szögezte le a belbiztonsági minisztérium szóvivője. Megjegyezte azt is, hogy a letartóztatottak nagy része jelentős bűnöző, közülük néhányan már a börtönt is megjárták.

A letartóztatottak nagy részére azonnali kitoloncolás vár, Los Angelesből például 37 letartóztatottat visszatoloncolnak Mexikóba.

Az Egyesült Államokban becslések szerint jelenleg mintegy 11 milliónyian élnek illegálisan. Donald Trump amerikai elnök azt ígérte, hogy legalább hárommilliót közülük - elsősorban azokat, akiknek priuszuk van - kitoloncoltat az országból. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban