Világ
Fico: V4-es csúcstalálkozót tartanak az élelmiszerek eltérő minősége miatt
Betűméret:             

Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Robert Fico azt mondta: a visegrádi négyek felszólítják az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul foganatosítson intézkedéseket, amelyek meggátolnák ennek a gyakorlatnak a folytatását.

A csúcstalálkozót a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) szerint Pozsony kezdeményezte, és a közeli napokban kerül sor rá Lengyelországban, amely jelenleg a V4 soros elnöki tisztségét ellátja. A találkozó pontos helyszíne és időpontja még egyeztetések témája.

"Elfogadhatatlan, hogy a nemzetek feletti társaságok a posztkommunista országokba olyan termékeket szállítsanak, amelyek minősége gyengébb, mint azoké, amelyeket azonos csomagolásban Nyugat-Európa üzleteinek pultjain találhatunk" - szögezte le Robert Fico.

"Követelni fogjuk az Európai Bizottságtól, hogy minél rövidebb időn belül olyan törvénymódosításokat fogadjon el, amelyek lehetetlenné teszik az említett gyakorlatot, amely megalázza Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Csehország állampolgárait" - hangsúlyozta a szlovák kormányfő.

Szerinte a megoldási lehetőségek egyike az is, hogy a gyártók az érintett termékeiket más néven fogják forgalmazni Nyugaton és más néven Keleten.

Robert Fico nem zárta ki, hogy szükség esetén a szlovák kormány az európai polgári kezdeményezés eszközéhez is folyamodhat ebben a kérdésben. Ha ezt több országból legalább egymillió állampolgár támogatná, az Európai Bizottságnak kötelezően foglalkoznia kellene a témával.

Amennyiben a mai helyzet rövid időn belül nem változik, Pozsony kész válaszintézkedéseket hozni. "A vita lényege lehet például az, hogyha Brüsszel ebben az elvi ügyben nem hajlandó támogatni bennünket (...), akkor mi Szlovákiában hozunk egy olyan belső előírást, miszerint például minden közétkeztetési hálózatba kerülő élelmiszer mondjuk kizárólag Szlovákiából származhat. Nagy örömmel megyünk perre ebben az Európai Bizottsággal" - fejtette ki Fico. Szlovák szakértők korábban sajtóban közölt álláspontja szerint egy ilyen intézkedés jelenleg nagy valószínűséggel sértené az európai uniós jogot.

Szlovákiában a közelmúltban hozták nyilvánosságra azoknak a laboratóriumi teszteknek az eredményeit, amelyekben a nemzetközi üzletláncok Szlovákiában, illetve Ausztriában forgalmazott azonos élelmiszertermékeiket elemezték és hasonlították össze. A több mint kéttucatnyi termék minősége Ausztriában magasabb és jobb volt mint Szlovákiában, ez elsősorban az üdítőkre, a hústermékekre, a teákra vagy a fűszerekre vonatkozik. Két nemzetközi cég tiltakozott a nyilvánosságra hozott adatok ellen, mert szerintük a tesztek módszertana hibás volt.

Hasonló összehasonlításokat végeztek korábban a csehek is, amelyekből az derült ki, hogy ugyanazon termékek minősége általában jobb Németországban és Ausztriában mint Csehországban.

A problémára a cseh és a magyar politikusok is felhívták a figyelmet, és hangsúlyozták, hogy szükségesnek tartják annak haladéktalan megoldását. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban