Világ
Párizs nyugalomra intett a Hollandia és Törökország közti diplomáciai vitában
Betűméret:             

Nyugalomra intette vasárnap Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter Törökországot és Hollandiát, amelyek között diplomáciai vita tört ki, miután a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy részt vegyenek egy rotterdami kampányrendezvényen.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter viszont a kelet-franciaországi Metzben vasárnap délután zavartalanul megtarthatta beszédét.

"A Törökország és az Európai Unió több tagjai közötti jelenlegi feszültséggel szemben Franciaország nyugalomra int. Ezzel együtt arra kéri a török hatóságokat, hogy tartózkodjanak a túlzásoktól és a provokációktól" - olvasható a francia diplomácia vezetőjének közleményében. "Elengedhetetlen, hogy felelősségről tegyünk tanúbizonyságot és hogy elkerüljük a felesleges vitákat" - tette hozzá.

A holland kormány először a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert Hollandiába szállító repülőgép leszállási engedélyét vonta vissza szombaton, majd Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett gépkocsikonvoját tartóztatták fel a rotterdami török konzulátusnál. A minisztert nem engedték a külképviselethez, hanem visszafordították a német határ felé. Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szólalt volna fel.

A török külügyminiszter, miután nem tudott belépni Hollandia területére, a franciaországi Metz városba utazott, és egy ottani nagygyűlésen mondott beszédet. Metzből a svájci Zürichbe utazott volna tovább, de az ottani találkozóját végül lemondta.

A francia külügyminiszter szerint a metzi nagygyűlést a gyülekezési szabadság nevében engedélyezték a francia hatóságok.

"Miután nem veszélyezteti a közrendet, nem volt ok ennek a nagygyűlésnek a betiltására, amely semmilyen beavatkozási lehetőséget nem jelentett a francia belpolitikába" - hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője.

Pierre Lellouche, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak egyik vezető politikusa viszont "érthetetlennek" nevezte, hogy a francia hatóságok engedélyezték a metzi nagygyűlést.

"Nem lehet elfogadni, hogy egy külföldi kormány, amely semmibe veszi a demokráciát, a mi demokratikus értékeinket használja fel szégyentelenül, hogy az országainkban kampányoljon" - mondta az ellenzéki képviselő.

Metzben mintegy ezren vettek részt a török diaszpóra által a helyi kongresszusi központban szervezett találkozón, amelyen Cavusoglu a török elnök hatalmát megerősítő alkotmánymódosítás elfogadásáért kampányolt, amelyről április 16-i tartanak népszavazást Törökországban.

A Franciaországban hetek óta tervezett nagygyűlést váratlan médiaérdeklődést kapott a holland-török diplomáciai vita miatt.

"Az esemény tegnap óta más dimenziót kapott, amióta látjuk, mi történik Hollandiában" - mondta Saban Kiper, a programot szervező török egyesület alelnöke. Szerinte Franciaország nyugodtabb magatartást gyakorol, mint Hollandia.

"Ez egy politikai nagygyűlés. Nem franciaországi kampánygyűlés, Minden, ami demokratikus keretek között történik, nem jelent veszélyt a közrendre, engedélyezett. Nem értem, itt miért tiltanának be egy ilyen nagygyűlést - tette hozzá a szervező.

Franciaországban mintegy 700 ezer fős török diaszpóra él, közülük 160 ezren Kelet-Franciaországban, s 70 ezren iratkoztak fel a választási listákra a török konzulátuson. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban