Világ
Donald Trump a közös érdekeket hangsúlyozta az Angela Merkellel tartott találkozója után
Merkel kifejtette, hogy okvetlenül javítani kell az Oroszországhoz fűződő viszonyon
Betűméret:             

Az Egyesült Államok és Németország közös érdekeit hangsúlyozta Donald Trump az Angela Merkel kancellárral tartott közös sajtóértekezletén pénteken a washingtoni Fehér Házban. Az amerikai elnök és a német kancellár első ízben találkozott egymással.

Az amerikai elnök a sajtóértekezlet elején tett rövid nyilatkozatában gyümölcsözőnek minősítette a megbeszéléseket, amelyeken - mint mondta - elsősorban a NATO-ról és gazdasági kérdésekről esett szó. Bevezetőjében Donald Trump megerősítette: az új amerikai kormányzat változatlanul támogatja a NATO-t, de megismételte, hogy Washington szükségesnek tartja az összes tagállam növekvő anyagi hozzájárulását az észak-atlanti szervezethez.

Az elnök elismerően szólt Angela Merkel, illetve Németország szerepvállalásáról a NATO-ban. Méltatta Berlin részvételét az afganisztáni nemzetközi misszióban. Ugyancsak elismeréssel szólt a kancellárnak az ukrajnai válság békés rendezése érdekében tett erőfeszítéseiről, s ezzel kapcsolatban megemlítette Francois Hollande, francia elnök szerepét is.

Donald Trump kiemelte a terrorizmus elleni küzdelem fontosságát, s ismételten hitet tett a határok ellenőrzése mellett. "A bevándorlás nem jog, az állampolgárok biztonsága az első" - hangsúlyozta.

A német kancellár szintén rövid nyilatkozatot olvasott fel. Hangsúlyozta, hogy "sokkal jobb egymással, mint egymásról beszélni". Mint elmondta: a NATO és a gazdasági kérdések mellett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harc, az afganisztáni háború és az ukrajnai helyzet problémáit is megvitatta az amerikai elnökkel. Elmondta továbbá, hogy Berlin tartja magát a NATO-tagállamok azon közös céljához, amelyet a 2014-ben tartott NATO-csúcsértekezleten fogalmaztak meg, s amelynek értelmében 2024-ig valamennyi tagállam a GDP (bruttó hazai össztermék) két százalékát védelmi kiadásokra fordítja. Angela Merkel a német védelmi kiadások növelését ígérte az amerikai elnöknek.

Merkel kifejtette, hogy okvetlenül javítani kell az Oroszországhoz fűződő viszonyon, szerinte azonban ehhez előbb meg kell oldani az ukrajnai helyzetet. Ezért -mint fogalmazott- egyelőre nem lát lehetőséget az Oroszország ellen éppen Ukrajna miatt bevezetett szankciók feloldására. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy Trump elnök is támogatja az ukrajnai békefolyamatot és együttműködik majd Németországgal a minszki megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében.

A német politikus hitet tett a globalizáció előnyei és egyúttal a még tisztességesebb kereskedelmi kapcsolatok mellett is.

A sajtóértekezleten Donald Trump egy német újságírónő kérdésére válaszolva lszögezte: nem a bezárkózó politika híve, a korrekt kereskedelmet támogatja. Az elnök hangsúlyozta: hamisak azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy ő az elzárkózás híve lenne. Hozzátette, hogy Németországgal például "fantasztikusan jó" kereskedelmi kapcsolatokra számít. A kereskedelem fontosságát hangsúlyozva Angela Merkel azon reményének adott hangot, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok között hamarosan folytatódhatnak a kereskedelmi tárgyalások.

Az amerikai-német csúcstalálkozót Washingtonban óriási sajtóérdeklődés előzte meg. Részben a két ország világpolitikai súlya, részben pedig Trump elnök és Merkel kancellár egy sor kérdésben markánsan eltérő álláspontja és stílusa miatt.

Az ABC televízió például összeállítást közölt arról, hogy az elmúlt hónapokban - elsősorban a 2016-os amerikai elnökválasztás kampánya idején - a két politikus élesen bíráló nyilatkozatokat tett egymásról. A CNBC televízióban Jörg Forbrig, a German Marshall Alapítvány kutatója pénteken bennfentes információkra hivatkozva arról beszélt, hogy - mint utalt rá - Angela Merkel alaposan felkészült Donald Trumpból, s még a Playboy magazin 1990-ben Trumpról írt hosszas riportját is elolvasta. Az első amerikai kommentárok Donald Trump és Angela Merkel - a sajtótájékoztatón érzékelhető - derűs és feszültségektől mentes magatartását hangsúlyozták. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban