Világ
50 ezer rendőr biztosítja a francia elnökválasztást
Betűméret:             

Valamivel több mint 47,5 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak ma Franciaországban az urnákhoz az elnökválasztás második fordulójában, hogy eldöntsék: az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben.

A 67 ezer választókörzet reggel 8 órakor nyitja meg a kapuit, a nagyvárosokban este 8, a kisebb településeken este 7 óráig lehet szavazni. A már a választás alatt készített prognózisokat (exit poll) este 8-kor hozzák nyilvánosságra.

A választókörzeteket mintegy 50 ezer rendőr és csendőr biztosítja, közülük 12 ezren Párizsban és a fővárosi agglomerációban teljesítenek szolgálatot.

A pénteken nyilvánosságra hozott utolsó felmérések Macron győzelmét jelzik, aki több mint 60 százalékos támogatottsággal győzheti le a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltjét. Le Pennek a szavazatok kevesebb mint 40 százalékát jelzik előre a közvélemény-kutatások.

Az új köztársasági elnököt legkésőbb május 14-én beiktatják hivatalába, aznap jár le ugyanis a posztot jelenleg betöltő Francois Hollande mandátuma. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Herszonra, ahol eltaláltak egy hivatali épületet a megyeszékhely központjában - közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon. A kormányzó arról is hírt adott, hogy a régióban, Beriszlav környékén lévő Mihajlivka falura kamikaze drónnal mértek...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 15:19 ]
Beolvasás folyamatban