Világ
Parlamenti választásokat tartanak Albániában
Betűméret:             

Parlamenti választásokat tartanak ma Albániában, a két fő vetélytársa, az Edi Rama miniszterelnök vezette Szocialista Párt (PS) és a Lulzim Basha vezette jobbközép Albán Demokrata Párt (PDS) fej fej mellett áll a közvélemény-kutatások szerint.

Az albán választópolgárok 5 és 17 óra (GMT) között járulhatnak az urnákhoz, hogy megválasszák a 140 parlamenti képviselőt. A voksolást 3 ezer megfigyelő kíséri figyelemmel, közülük 300 külföldi.

A választásokat korábban csalás, erőszak és tüntetés kísérte. 2009-ben az akkor ellenzéki szocialisták hívei választási csalásra hivatkozva hónapokra megszállták az utcákat. A 2013-as kormányváltás után a jobboldali ellenzéket vezető Sali Berisha vereségének elismerése ellenére pártjával együtt úgy döntött, hogy nem vesz részt a parlament munkájában. Lulzim Basha, az Albán Demokrata Párt új vezetője pedig egészen a múlt hónapig azzal fenyegetőzött, hogy bojkottálja az idei választásokat.

Bármelyik fél is nyerje meg a választásokat, a következő kormány feladata gigászi. Albánia Európa egyik legszegényebb országa havi 340 eurós átlagfizetéssel, és a fiatalok tömegesen hagyják el az országot a munkanélküliség és a kilátástalanság miatt. Albániát 2,9 millióan lakják, miközben külföldön 1,2 millió albán él, ami világrekord. A balkáni ország 2014 óta európai uniós tagjelölt, de Brüsszel tartózkodó a csatlakozási tárgyalások megnyitásának kérdésében, és legutóbbi jelentésében a korrupciót, illetve a jogi intézmények működésének alacsony hatásfokát kifogásolta. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban