Világ
Az előzetes becsléseknél jóval többen haltak meg az alexandriai vonatbalestben
Betűméret:             

Az egyiptomi állami televízió legfrissebb információi szerint negyvenkilencen haltak meg a pénteki alexandriai vonatbalesetben.

A Kairóból Alexandriába tartó vonat hátulról rohant bele a Port Szaídból szintén Alexandriába tartó vonatba, amikor az műszaki hiba miatt megállt. A gyorsvonat mozdonya és a másik vonat utolsó két szerelvénye kisiklott az ütközés közben.

Az ütközésben legalább 120 utas sérült meg. A kairói járat mozdonyvezetője túlélte a szerencsétlenséget és saját maga hívta a rendőrséget. A baleset után a környékbeliek lángvágókkal próbálták kiszabadítani a roncsokba rekedteket. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Észak-Korea állambiztonsági miniszterével, Li Csangdevel tárgyalt Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a március 25-27. közötti phenjani látogatása során - közölte csütörtökön az SZVR sajtóirodája. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a felek megvitatták a nemzetközi...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:25 ]
A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Mark Rutte holland miniszterelnökkel való pekingi találkozója során. "A...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:27 ]
„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Beolvasás folyamatban