Világ
A Kommerszant közölte Putyin lehetséges utódjainak "erősorrendjét"
Betűméret:             

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester és Alekszej Gyumin tulai kormányzó vezeti Vlagyimir Putyin elnök lehetséges utódjainak a Petyerburgszkaja Polityika elnevezésű alapítvány által összeállított "erősorrendjét", amelyet hétfőn közölt a Kommerszant című napilap.

A névsor összeállítói az "utód" fogalmat szélesebb értelemben, nem feltétlenül az elnöki pozíció jövője szempontjából vizsgálták. Elemezték a politikusok sikereit és kudarcait, a velük szemben támasztott társadalmi elvárásokat, nyilvános szerepléseiket, az ellenük folytatott kampányokat, valamint azt, hogy milyen gyakorisággal találkoznak Putyinnal. A szakértők úgy vélik, hogy a top-20-as listába bekerült személyek képezik majd 2018-2024-ben a kormányzó elitet Oroszországban.

Medvegyev 21 ponttal vezeti a listát. A megfigyelők szerint a kormányfőnek sikerült leküzdenie az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus korrupcióvádjai miatt kialakult "negatív értékelési dinamikát". Őt Szobjanyin 19, a korábban elnöki testőrként szolgáló Gyumin pedig 18 ponttal követi.

A tízes élmezőnybe bekerült Szergej Sojgu védelmi miniszter, Valentyina Matvijenko, a szövetségi parlament felsőházának elnöke, Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter, Anton Vajno, az elnöki hivatal vezetője, a helyettese, Szergej Kirijenko, továbbá Vjacseszlav Vologyin, az alsóház elnöke és Igor Szecsin, a Rosznyefty olajipari vállalat elnöke.

A lista érdekessége, hogy szerepel rajta Ramzan Kadirov csecsen vezető (a 13. helyen) és Navalnij is (a 18. helyen). (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban