Világ
Több európai országban is keresik a barcelonai merénylőt
Betűméret:             

A hatóságok több európai országra is kiterjesztették a kutatást a 22 éves marokkói születésű Junesz Abujakub után, aki múlt csütörtökön Barcelona központjában a gyalogosok közé hajtó kisteherautót vezette - közölte a katalán kormány egyik tisztviselője hétfőn.

Joaquim Form, a regionális kormány belügyekért felelős embere a helyi rádióban azt mondta, hogy a rendőrség szerint ő volt az elkövető, de ezt még nem tudja megerősíteni. Abujakub után egyébként nemcsak Katalóniában folytatnak hajtóvadászatot, hanem minden európai országban, az európai rendőrségek segítségével. Hozzátette, hogy a sofőr egyike a 12 szökésben lévő iszlamista gyanúsítottnak.

Az El País című spanyol napilap fényképeket közölt, amelyen a sofőr látható, amint gyalog igyekszik elmenekülni a merénylet helyszínéről, a híres Las Ramblas sétányról, miután emberek tucatjait gázolta el.

A három fényképen egy nyúlánk, napszemüveget viselő ember láthatóan átvág a sétány melletti La Boqueria piacán.

A hatóságok hétfőn állították azt, hogy Junesz Abujakub volt a gázoló jármű vezetője.

Hétfőre virradóra a rendőrség egyébként újabb házkutatást tartott a katalóniai Girona tartománybeli Ripoll Sant Pere negyedében, ahol több gyanúsított, közte Junesz is élt. A település száz kilométerre északra fekszik Barcelonától. A rendőrség két zsákot és egy dobozt vitt el egy lakásból - számolt be a La Vanguardia helyi újság.

A Reuters hírügynökség megszólaltatta Junesz nagynénjét, Fatima Abujakubot, aki elmondta, hogy unokaöccse 1999 körül érkezett Spanyolországba, egy évvel azután, hogy apja, Omar Marokkóból hajóval oda megérkezett.

Az apa fűrészüzemben dolgozott előbb Spanyolországban, majd tavaly Franciaországban. A nagynéni nem érez semmilyen rokonszenvet Junesz iránt, ő inkább a fiú hozzátartozóit sajnálja, akik írástudatlanok, még arabul és spanyolul sem beszélnek rendesen. Fatima szerint a ripolli imámnak, Esz-Szattinak tulajdonítható, hogy Junesz és társai radikalizálódtak.

Esz-Szattiról az El Mundo című napilap azt írta, hogy korábban két évet töltött börtönben kábítószer-csempészetért és 2012 januárjában szabadult. A börtönben ugyanakkor "különleges barátságot kötött" az egyik elítélttel, akit 18 évi börtönre ítéltek, mert 2004-ben részt vett a madridi pályaudvarokon, közte az Atocha főpályaudvaron elkövetett terrortámadásokban, amelyeknek 190 halottja volt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A szerdai parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben - közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 8:28 ]
Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy "sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését", valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben - tájékoztatott Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 8:17 ]
A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a horvát parlamenti választásokat, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után, szerda este nyilvánosságra hozott felmérésből. Az exit poll-adatokat a Nova TV...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 23:25 ]
Beolvasás folyamatban