Világ
Életbe lépett a társulási megállapodás az EU és Ukrajna között
Betűméret:             

Teljeskörűen életbe lépett az Európai Unió és Ukrajna által kötött társulási megállapodás, amely az átfogó szabadkereskedelmi megállapodással (DCFTA) kiegészülve előmozdítja a mélyebb politikai és az erősebb gazdasági kapcsolatokat, valamint a közös európai értékek tiszteletben tartását - közölte az Európai Bizottság pénteken.

A társulási megállapodás értelmében Ukrajna strukturális reformok végrehajtására vállal kötelezettséget a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság, a felelős kormányzás, a kereskedelem és a fenntartható fejlődés területén. Megerősíti együttműködését a környezetvédelem, a társadalmi fejlődés és a védelem, a közlekedés, a fogyasztóvédelem, az esélyegyenlőség, az oktatás, az ifjúság és a kultúra területein.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, hogy az Európai Unió és Ukrajna társulási megállapodása a polgárok, a piacok és a vállalkozások közötti szorosabb kapcsolatot, a vállalkozók számára szélesebb lehetőségeket, a tapasztalatok, az információ és a szakértelem fokozott megosztását jelenti.

Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős uniós biztos kijelentette, hogy a szorosabb együttműködés révén Ukrajna és az EU közötti kereskedelem megerősödik. Ukrajnának ugyanakkor továbbra is elkötelezett küzdelmet kell folytatnia a korrupció ellen - tette hozzá.

Az Európai Bizottság nyilatkozatában hangsúlyozta: az Európai Unió támogatja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását, valamint az ukrán hatóságoknak az ország intézményi és gazdasági reformjára összpontosító folyamatos és kitartó erőfeszítéseit.

Az uniós bizottság korábbi tájékoztatása szerint a szerződéssel Ukrajna nem válik EU-tagjelölt országgá, és ez a későbbiekben sem szolgálhat majd alapul ilyen döntésre. Az egyezmény nem jelenti azt, hogy az uniónak kollektív biztonsági garanciákat vagy bármiféle katonai támogatást kellene nyújtania Ukrajnának. Továbbá nem vezet az ukrán állampolgárok szabad uniós tartózkodásához vagy munkavállalásához, és arra nézve sem tartalmaz semmilyen kötelezettségvállalást, hogy az EU további pénzügyi támogatást nyújtson Kijevnek. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban