Világ
A koszovói elnök kormányalakítással bízta meg Ramush Haradinajt
Betűméret:             

Kormányalakítással bízta meg Ramush Haradinajt, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű párt vezetőjét Hashim Thaci koszovói elnök csütörtökön.

A hírt maga az államfő tette közzé a Facebook közösségi oldalon, ahol azt írta: miután a június 11-i előrehozott parlamenti választás győztes koalíciója biztosította a többséget a parlamentben, elfogadta javaslatukat, és jelöltjüket, Ramush Haradinajt bízta meg kormányalakítással.

A pristinai parlament néhány órával korábban választotta meg a házelnököt, ezzel elhárult az akadály a kormányalakítás elől is. A kormányt várhatóan már szombaton megválasztja a képviselőház. Ezzel pedig véget érhet a hónapok óta tartó belpolitikai válság a kis nyugat-balkáni országban.

A júniusi választást a Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma) úgynevezett háborús koalíciója nyerte meg, és 39 mandátumot szerzett. Biztosítani tudta magának a húsz kisebbségi képviselő támogatását, ám ez sem volt elegendő ahhoz, hogy többséget szerezzen a 120 tagú törvényhozásban. A patthelyzetnek az vetett véget, hogy a Szövetség az Új Koszovóért (AKR) nevű párt kilépett a választás előtti koalícióból, amelyet Isa Mustafa eddigi miniszterelnök vezetett, és csatlakozott a Haradinaj vezette tömörüléshez. Így most a csoportosulásnak 62 képviselője van a parlamentnek, ami elegendő a kormány megválasztásához.

Mivel a hírek szerint Ramush Haradinaj biztos volt a győzelmében, illetve abban, hogy sikerül majd kormányt alakítania, már össze is állította a leendő kabinetjében helyet kapók névsorát, így a várakozások szerint a parlament következő ülésén, szombaton már meg is választhatják a kormányt.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy hány minisztere lesz az új koszovói kormánynak, és milyen módon osztják el a tárcákat, a politikai egyezségek miatt azonban néhány minisztérium sorsa már eldőlt. Az újonnan csatlakozott AKR kapja a külügyi, a belügyi, a környezetvédelmi és a gazdasági fejlesztési tárcát, míg a szerb kisebbségé lesz a mezőgazdaságért, a nemzeti közösségekért, valamint helyi önkormányzatokért felelős minisztérium.

A választásokon győztes, úgynevezett háborús koalíciót alkotó három nagy párt vezetői mindannyian részt vettek az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktusban a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) vezetőiként. Ramush Haradinaj 2004-2005-ben rövid ideig már vezette a koszovói kormányt, habár az ország akkor még nem volt független Szerbiától, hanem ENSZ-igazgatás alatt állt. A politikus akkor azért mondott le, mert a hágai Nemzetközi Törvényszéken folyt ellene vizsgálat. A testület két ízben is felmentette a terhére rótt vádak alól, ám Szerbia továbbra is háborús bűnösnek tekinti, a koszovói szerb kisebbséget Belgrád mégis arra buzdította, csatlakozzon a kormányhoz. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban