Világ
Silvio Berlusconi visszatért a politikai életbe
Betűméret:             

Hosszú távollét után Silvio Berlusconi vasárnap hivatalosan visszatért a politikai életbe, és magát mérsékelt Európa-barátként pozicionálva felvázolta politikai elképzeléseit a jövő tavaszi olaszországi parlamenti választásokra készülve - tudósít az MTI.

Olaszország volt négyszeres kormányfője, aki hónapok óta először vett részt nyilvános párteseményen, gyakorlatilag elindította pártja, a jobbközép Hajrá, Olaszország (Forza Italia, FI) választási kampányát az Olaszország és Európa, ahogyan szeretnénk című rendezvényen elmondott beszédével. A közép-olaszországi Fiuggiban tartott tanácskozást Antonio Tajani, a FI politikusa, az Európai Parlament (EP) elnöke rendezte.

A jobbközép politikusok és választók részéről hatalmas ovációval fogadott Silvio Berlusconi kijelentette: a FI vezette jobbközép koalíció nyeri meg a következő választásokat.

Berlusconi szövetségesének, az Északi Ligát vezető és magát következő miniszterelnöknek jelölő Matteo Salvininek is üzent, hangsúlyozva, hogy az olasz jobbközépet az vezeti, aki létrehozta, vagyis ő maga és a Hajrá, Olaszország.

Berlusconi saját visszatérését sem zárta ki kormányfőként, de ehhez meg kell várnia az Emberi Jogok Európai Bíróságának novemberi döntését. A politikust ugyanis adócsalásért jogerősen elítélték, így jelenleg nem indulhat választásokon, ha csak az Emberi Jogok Európai Bírósága fel nem oldja a tiltást. Silvio Berlusconi kijelentette, akármilyen ítéletet is hozzon az európai bíróság, ő aktívan részt vesz a választási kampányban. Elemzők szerint ez azt jelenti, hogy a jobbközépet továbbra is Berlusconi irányítja. A FI találkozóján jelen volt a párt összes régi politikusa, akikkel a jobbközép 1994 óta már többször választást nyert.

Berlusconi ígéreteit a korábbi sikeres kampányszlogenjeit idézték: maximum 25 százalékos egykulcsos adó bevezetése, az ingatlanadó eltörlése az elsőként vásárolt lakásra, az engedélyezett készpénzzel való fizetés 8000 euróra emelése (a jelenlegi 3000 helyett), az adótartozásokat behajtó hivatal megszüntetése, a minimálnyugdíj havi ezer euróra való emelése 13. havi nyugdíj bevezetésével.

A választási kampány egyik központi témájának számító migrációról Silvio Berlusconi kijelentette, az olaszországi utcákon tartózkodó migránsoktól az olasz nők félnek, és sok olasz már bezárkózik otthonába, és fél kilépni az utcára. Hozzátette, a migráció leállítására Marshall-tervvel kell segíteni Afrikát.

A 81 éves Silvio Berlusconi kiváló formában jelent meg. Szokásos tréfás stílusával elmondta, hogy egész nyáron szerzetesi életet élt, de szívesen alkut kötne az ördöggel, hogy ismét fiatal lehessen. Nem kerülte el azonban a figyelmet, hogy Berlusconi bal szemét nehezen tudja mozgatni korábbi szemműtéte miatt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban