Kultúra
László Mihályról, a bukovinai székelyek írójáról jelent meg könyv Bonyhádon
Betűméret:             

A bukovinai székelyek életét bemutató író, országgyűlési képviselő, tanár László Mihály (1849-1932) életútjáról szóló könyv jelent meg Bonyhádon. A kötetet kedden mutatják be a Völgységi Múzeumban.

A 19. század irodalmi és politikai közéletében tevékeny személyiséggel először foglalkozik önálló kötet. A szerző, Szőts Zoltán, a múzeum igazgatója kétéves, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával végzett kutatómunkáját foglalta össze a 356 oldalas könyvben.

László Mihály 1849. augusztus 26-án a bukovinai Istensegítsen csíki székely és felvidéki magyar vegyes házasságból született, fiatalon egyike volt azoknak, akit a Szent István Társulat költségén Magyarországon taníttattak. 1869-ben, még joghallgatóként jelent meg első elbeszélése, később írásaiban sokat foglalkozott a bukovinai népélettel.

Cikkeinek hatására a magyar kormány 1875-ben hazaküldte a székelyek viszonyainak tanulmányozására, amelyről könyvet írt Keleti testvéreink címmel. A könyv nyomán telepítettek haza 1883-ban 5000 székelyt az Al-Dunához.

1887-ben az Udvarhely megyei város, Oláhfalu országgyűlési képviselője lett, 1892-ben Székelyudvarhely mandátumát nyerte el, 1896-ban ugyanezen város nemzeti párti programmal választotta meg. Rövid megszakítással 1918-ig volt országgyűlési képviselő, közben irányítója volt az Országos Köznevelési Egyesület Középtanodájának is.

"Irodalmi munkásságának eredménye volt a székelyek Al-Duna mellé telepítése, amelynek gondolatát ő tartotta életben a magyar közvéleményben. A csángó bizottság, amelynek titkára volt, kezdeményezte az erdélyi telepek létrehozását is. A távlati cél az lett volna, hogy a moldvai csángókat is hazatelepítsék, de ez nem valósult meg" - mondta a szerző az MTI-nek.

Tevékenysége az akkori nemzetpolitikai törekvések fő áramában volt, ami azt jelentette, hogy a magyarságot tömöríteni kell a soknemzetiségűvé vált országban - tette hozzá, megjegyezve: a sors fintora, hogy a történelmi Magyarország összeroppanása után az új telepek a határokon kívülre kerültek.

A László Mihály életútja című, ötszáz példányban megjelent könyvet 42 fotó, 10 színes kép, 6 dokumentum illusztrálja, utóbbiak közt - a mentoraként tisztelt - Jókai Mórhoz írt, eddig nem publikált levele. A szerző tizenegy művének bibliográfiáját is közli. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban