Kultúra
Vajdasági népdalkörök: Képzés és kiértékelés
Betűméret:             

Tegnap este Muzslyán vette kezdetét a vajdasági népdalkörök vezetőinek a háromnapos képzése. A Muzslai Petőfi Sándor MME-ben a közép- és dél-bánáti, a szerémségi, illetve dél-bácskai csoportok művészeti vezetői voltak jelen, akik egyben értékelést hallhattak a XXXVIII. Durindón való fellépésükről, produkcióikról.

Németh István, a MTA BTK Zenetudományi Intézetének munkatársa, illetve a Fesztiváltanács helybeli tagja, Rontó Márta népdalkörvezető, népzene-pedagógus mondott szakmai értékelést, miután felvételről meghallgatták a csoportok, szólisták dalcsokrait.

A mai helyszín Csantavér lesz, ahova az észak-bácskai fellépők művészeti vezetőit várják, szerdán, február 25-én pedig Csókán tartanak szakmai értékelést a Tisza-menti csoportvezetők részére. A képzésen jelen lesz még az említetteken kívül Csizmadia Anna népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója és Borsi Ferenc népzeneoktató.

A művészeti vezetők, és a szakemberek szerint is az ilyen kiértékelések sokkal hasznosabbak, mint az írásba foglaltak, mert így akár részleteiben is megvitathatják a produkciók milyenségét. Mindez a Durindón szereplőknek a további munkához segítséget nyújt, illetve hozzájárul a csoportok szakmai fejlődéséhez.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban