Kultúra
Elhunyt Vlada Divljan, a YU-rock legendája
Betűméret:             

Hosszú, súlyos betegség után ma reggel Bécsben, 57 éves korában elhunyt Vlada Divljan, a jugoszláv és a szerbiai rockzene legendája, az egykori Idoli együttes frontembere.

Vladimir Divljan 1958-ban született, a hetvenes években a Merlin i Zvuk ulice jazz-rock együttes tagja, majd 1980 és 1984 között az Idoli első embere volt. Első albumukat a zágrábi Jugoton adta ki, a Maljčiki hatalmas siker volt, de már ekkor dolgoztak Paket aranžman című albumukon, amely a YU-rock egyik meghatározó kiadványa lett. Ez a lemez, amelyen hat olyan szám is volt, amelyet Vlada Divljan írt és énekelt, több mint 200 ezer példányban kelt el. Az együttes Odbrana i posljednji dani című albumát az egykori Jugoszláviában kiadott legjobb rock lemezzé választották.

Az együttes széthullása után, 1985-ben kezdte meg szólókarrierjét, s filmzenét is írt. 1991 és 1997 között Ausztráliában élt, majd visszatért Belgrádba. 1999 óta Bécsben élt, ahol ugyancsak zenével foglalkozott, albuma is jelent meg.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban