Kultúra
Színházi világnap: Az Egérfogóval vendégszerepel Sopronban a zentai színház
Betűméret:             

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában Agatha Christie Egérfogó című krimijét láthatja a közönség Sopronban a színházi világnap alkalmából.

Az Egérfogó szombaton, vasárnap és hétfőn lesz látható a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban – mondta Varga Róbert, a soproni színház sajtóreferense az MTI-nek. A bűnügyi történetet 1947-ben írta Agatha Christie, először 1952-ben mutatták be a londoni West Enden. A darabot azóta is játsszák a brit fővárosban, több mint 20 ezerszer adták elő, és debütálása óta a szerepeket több mint 400 színész játszotta el - tette hozzá.

A soproni előadásban – ahogy a londoniban is - a közönség cinkossá válhat a krimiben – folytatta Varga Róbert. A rejtély ugyanis úgy lebeg a darab felett, hogy a néző végig azt érezheti, tudja ki a gyilkos, legalábbis addig, amíg a szerző ismét be nem bizonyítja neki, hogy egy másik szereplő is lehet.

A bűnügyi történetet Kálló Béla rendezte, a főbb szerepekben Dévai Zoltán, László Judit, Lőrinc Tímea, Nagyabonyi Emese, Papp Arnold, Rutonić Róbert, Nešić Máté és Virág György láthatók.

Március 27-ét 1962-ben nyilvánította a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése színházi világnappá abból az alkalomból, hogy 1957-ben azon a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színháza évadnyitója. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék március 27-ét.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek és a színházi dolgozók előtt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban