Kultúra
Zombori találkozás: Böndör-e vagy Bender? Netán Bondor?
Betűméret:             

Böndör Pál BENDER & TSA. című kötetét mutatta be a Berta Ferenc Zsebszínház sorrendben 189. Találkozások elnevezésű kulturális estjén a Magyar Polgári Kaszinóban. A szerzővel Sági Varga Kinga, a kötetet megjelentető Forum Kiadó szerkesztője, és Fekete J. József, az est házigazdája beszélgetett, legfőképp arról, mit jelent Böndör Pálnak születni, Pavle Benderként az anyakönyvbe kerülni, majd később visszaszerezni a nevet, miközben még a Bondor változat is beköltözik az ember életébe.

A szerző az Egy vers végjegyzetei alcímet adta a könyvnek. Nem ok nélkül. Az est kezdetén el is hangzott saját előadásában a vers, amely kétségtelenül elgondolkodtató mindnyájunk számára, akik megtapasztaltuk, milyen az, ha nevünket nem használhatjuk eredeti formájában, ahogyan vezetéknév esetén őseinktől örököltük, illetve keresztnév esetén, amelyet szüleinktől kaptunk, hogy viseljük és azonosuljunk vele életünk végéig, ugyanis valakiknek megvan rá a lehetőségük, hatalmuk, hogy átkereszteljenek bennünket.

Érdemes idézni a verset, hiszen többet mond minden leírásnál: „Negyvenhat éve hogy inkognitó/vagyok itt. Az országban ahol élek/a hivatal nem ismeri az ö hangot/betűt. Nincsen irat olyan/ahol nevemet helyesen írták volna le./Az így kificamított vezetéknevemmel/egy irodalmi hős/a világirodalom legnagyobb szélhámosának/lettem a névrokona./Ezzel – azt hiszem – nem szűnik/meg köztünk a hasonlóság:/az elmúlott majdnem öt évtized alatt/el kellett nekem is követnem/egyet s mást.”

S hogy mi mindennek nevezhetik azt, aki soknemzedékes családi hagyomány szerint elsőszülöttként a Pál nevet kapja útravalóul apjától, nagyapjától, dédapjától? Mifelénk lehet Palika, Páliká, Pávle, és ki tudja mi minden egyéb. Nem beszélve a Böndör családnévről! Megkérdezhetik tőle, övék-e fiai, hiszen míg őt a hivatal fura ura Bendernek írta be a nagykönyvbe, egyik fiát Böndörként vezették be, másikat Bondor név alatt tartja számon az állami adminisztráció. Az élet pedig újabb formákat is produkál, mert például magyar útlevéllel az amerikai repülőre fölszállva az angol hivatalnok sem képes úgy kiejteni a nevet, ahogyan eredetiben hangzik.

Nehéz-e ezzel a körülménnyel együtt élni? Embere válogatja. A Találkozások könyv- és irodalombarát közönsége minden esetre élvezettel hallgatta a böndöri nyugalommal előadott felvetéseket, amelyek a bemutatott kötettel egyetemben gondolatébresztők, lehet róluk magunkban vagy társaságban elmélkedni.

A könyvbemutató kapcsán megkérdezett Böndör Páltól, hogy mit jelent a személynek és az írónak a neve, az alábbi választ kaptuk:

–Természetes, hogy a név meghatározza valahol az embert. A nevét egyrészt örökli, mármint a vezetéknevét, másrészt kapja, értem ezalatt a keresztnevét. Még egy tárgynak is adunk nevet. Az asztal is asztal, a szék is szék. Na most, ha valakinek egynapos korában elveszik a nevét, hát az egy kissé problematikus, olyannyira úgy látszik, hogy erről írtam egy könyvet is. Végül is, ha már székkel példálóztam, egy szék is, ha állandóan azt mondanák neki, hogy te sámli vagy fotel vagy, mindegy, hogy le- vagy fölértékeljük, a szék is elbizonytalanodna. Voltak bizonyos elbizonytalanodások az én életemben is, minthogy a nevemet nagyon kicsiként elvesztettem, meg aztán visszaszereztem. Ez egy kicsit bonyolult történet, de hát erről szól a könyv.

Az est folyamán kiállítás nyílt Panić Branka képzőművészeti alkotásaiból. A kiállító sok technikában próbára tette ügyességét, képességeit, amiről a képek mellett kiállított üveg-díszművek és festett selymek is tanúskodtak. Alkotói nyitottságát és elért sikereit Milorad Rađenović, a ’76-os képzőművészeti csoport elnöke méltatta.

Zenei aláfestésről ezúttal is a Zsebszínház Kisegyüttese gondoskodott.

Mint azt Fekete J. József bejelentette, az április utolsó keddjén sorra kerülő 190. Találkozások a Magyar Polgári Kaszinó hagyományos tavaszi szavalóversenye idei győzteseinek nyújt szereplési, bemutatkozási lehetőséget.

F. Cirkl Zsuzsa

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban