Kultúra
Húszéves az adai Baraparty együttes
Betűméret:             

Nagysikerű jubileumi koncerttel lepte meg a közönséget szombaton este Adán, a helyi színházteremben a fennállásának huszadik évfordulóját idén ünneplő Baraparty együttes.

A Baraparty alapító tagjai Balog Tibor, Illés Ferenc és Virág Imre 1994 őszén határozták el, hogy közösen fognak zenélni. Az együttes neve először 1995 januárjában vetődött fel, így azóta létezik hivatalosan a zenekar, amely az elmúlt két évtized során több tagcserén is átesett, népszerűsége azonban azóta is töretlen.

– A zenekarban az elmúlt húsz évben összesen huszonhárom ember fordult meg, férfiak, nők, zenészek, énekesek, énekesnők, tehát elég nagy mozgolódás volt tapasztalható a zenekaron belül. Mára nyolcan maradtunk aktív tagok – magyarázta a Vajdaság Mának nyilatkozva Illés Ferenc, az együttes alapító tagja, aki elmondta, a tagok mellett az általuk képviselt zenei stílus is nagyon sokat változott az elmúlt húsz év során. – Eleinte elsősorban blues zenét szerettünk volna játszani, valamint megzenésített verseket, hiszen az Énekelt Versek Zentai Fesztiválja ösztönzött bennünket arra, hogy egyáltalán megalapítsuk a zenekart, csak aztán rá kellett jönnünk, hogy ez a műfaj egyrészt nagyon ritkán kínál fellépési lehetőségeket, másrészt nagyon szűk közönségréteget céloz meg. Akkor kezdtünk el a saját dalok mellett közismertebb dalokat is játszani. Hangzásában is nagyon sokat változott a zenekar, hiszen a kezdeti felállásból, amikor három gitár és egy kis dob alkotta a zenekart, eljutottunk oda, hogy most már öt zenész és három énekesnő alkotja a Baraparty-t – tette hozzá Illés Ferenc.

A jubileumi koncerten az együttes jelenlegi tagjai mellett annak korábbi énekesnői, a jelenleg Londonban élő Antal Melinda, valamint a jelenleg Budapesten élő és a Kormorán együttes énekesnőjeként tevékenykedő Fehér Nóra is felléptek, akik elmondták, örömmel emlékeznek vissza az együttesben eltöltött időszakra, amely meghatározó jelentőségű volt az életükben, éppen ezért ha tehetik, egy-egy fellépés erejéig még ma is szívesen csatlakoznak a csapathoz.
H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban