Kultúra
A siker arca: Fehér Nórát a kudarcok tanították meg értékelni a sikert
Betűméret:             

Az Újvidéki Rádió A siker arca című új műsorának harmadik adásában a moholi születésű Fehér Nóra, a Kormorán együttes énekesnője és a komáromi Magyar Lovas Színház színésznője mesélt a sikerhez való viszonyáról és arról az útról, amit az elmúlt évek során bejárt.

Fehér Nóra kifejtette, gyermekkori álma volt, hogy énekesnő lehessen, mégis mesébe illő volt az a történet, amelynek révén ez az álma valósággá vált, hiszen bár már gyermekkorában is gyakran fellépett különféle rendezvényeken, majd később a Baraparty együttessel is rendszeresen koncerteztek, a Szegedi Tudományegyetem néprajz szakán folytatott tanulmányai során egy szakmai konferenciára készülve került kapcsolatba a Kormorán együttes egyik tagjával, aki előbb egy alkalmi produkcióra kérte fel, majd később az együttes vezetője felajánlotta neki, hogy legyen a Kormorán énekesnője. Hozzátette, nagyon félt a kihívástól, hiszen a zenekar akkor már több mint három évtizede létezett, mégis úgy döntött, megpróbálja, és bár a kezdeti időszak nem volt könnyű számára, úgy érzi, végül sikeresen leküzdötte az előtte álló akadályokat és megbirkózott a feladattal.

– Ha az az ember, aki a színpadon áll, azt szeretné, hogy azok az emberek, akik a közönség soraiban foglalnak helyet, átéljék azt az érzést, megértsék azt a gondolatot, amit a zenéjén keresztül kíván átadni számukra, akkor lehet bármekkora a színpad, lehet bármekkora a közönség, hiszen ha az az érzésvilág, amit képviselünk, megérinti a hallgatóságot, akkor az már óriási siker számunkra. A színpadon állva nagyon sokszor átélem azt, hogy amikor látom, hogy valakire annyira erőteljes hatást gyakorol valamelyik dalunk, hogy elsírja magát, akkor nekem is elszorul a torkom. Előfordul, hogy mindez olyan erősen hat rám, hogy nem tudom folytatni a dalt, sőt, az is megtörténik olykor, hogy nemcsak én, hanem Imre sem. Szerintem ez a siker. Az, amikor az ember érzi azt, hogy az előtte álló emberek is ugyanazt érzik, amit ő. A mi esetünkben ezek az érzések a leggyakrabban az elszakítottságból fakadnak, hiszen mi, határon túliak másként érzük akár az anyaországgal kapcsolatban, akár a határon túliakkal vagy a határon túlisággal kapcsolatban, és bár tudjuk, hogy nem tudunk megoldást nyújtani minderre, lélekben azonban nagyban tudjuk segíteni egymást – magyarázta Fehér Nóra, aki elmondta, mivel nagyon fiatalon, mindössze huszonegy évesen került be a Kormorán együttesbe, alapvetően könnyen jött számára a siker, hiszen nem kellett végigjárnia azt a bizonyos ranglétrát, aminek megmászása általában segíteni tud az embernek abban, hogy megtanuljon megküzdeni az előtte álló nehézségekkel. Éppen ezért a kezdeti időszakban az őt ért negatív visszajelzéseket kudarcokként élte meg, amelyeket saját bevallása szerint nagyon nehezen tudott feldolgozni, ma azonban már – ahogyan fogalmazott – rendkívül hálás értük, hiszen a kudarcok alázatra tanították, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy értékelni tudja a sikert.

Fehér Nóra elmondta, a Kormorán együttes idén is megszervezi a hagyományos nyári KoBaK-tábort, amelynek keretében egy héten át különféle népzenei és néptáncos foglalkozásokkal, valamint egyéb programokkal is várják az érdeklődőket, köztük a vajdasági vendégeket is. A táborral kapcsolatban bővebb tájékoztatás a Kormorán együttes honlapján vagy a Kormorán Baráti Kör Facebook-oldalán található elérhetőségeken kapható.

A siker arca című rádióműsor, amelyet a Vajdasági RTV megbízásából a TM-People International Kft. gyárt, minden csütörtökön délután fél négytől hallható az Újvidéki Rádió hullámhosszain, a 90,5, a 92,5 és a 100,3 MHz-en, az ismétlését pedig éjféltől kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.
H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Louis Gossett Jr. - illusztráció
2024. MÁRCIUS 29.
[ 15:45 ]
Kedden Belgrádban 69 éves korában rövid betegség után elhunyt Slađana Milošević énekes, avangárd művész, a 80-as évek jugoszláv újhullámának egyik ikonja, akit a szerbiai zenei életben a rock hercegnőjeként emlegettek. Aleksandra Slađana Milošević 1955. október 3-án született Belgrádban, 1977-ben tűnt fel a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 17:57 ]
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban