Kultúra
Szeged: Ákos újra meghódította a SZIN közönségét
Betűméret:             

A Szegedi Ifjúsági Napok második napjának leginkább várt programja minden kétséget kizáróan Ákos koncertje volt, amely mindvégig kiváló hangulatban zajlott le, akárcsak a nap többi fellépőjének produkciója, hiszen a Nagyszínpadon Ákos mellett a The Medley’s és a Kowalsky meg a Vega, a Live Arénában az Artúr, a Láma Dalai, a Hollywoodoo, a Kaukázus és Odett, a Mizo Színpadon a JackDanimalZ, a The Trousers, az Asphalt Horsemen és sokan mások is szórakoztatták az egybegyűlteket.

Ákos az Igazán Turné 2015 keretében látogatott el a Szegedi Ifjúsági Napokra, ahol visszatérő vendégnek és valódi közönségkedvencnek számít, hiszen a korábbi évek során többször is fellépett az Újszegedi Partfürdő területén megrendezett fesztiválon, rendre óriási sikert aratva. Nem volt ez másként idén sem, hiszen a SZIN Nagyszínpad előtt óriási tömeg tombolta végig az énekes koncertjét, amelynek során az újabb dalai mellett a régi nagy kedvencek is előkerültek, a közönség nagy-nagy örömére.

A fesztivál látogatóit azonban nemcsak esténként várják izgalmas programok az Újszegedi Partfürdő területén, hanem már délutáni órákban is, hiszen a rendezvényen sok olyan programhelyszín is található, amelyek kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy a fiatalok tartalmasan tölthessék el a szabadidejüket. Ilyen például az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Civil Falu, ahol ezúttal is különböző profilú és tevékenységi körű civil szervezetek mutatják be tevékenységüket az érdeklődők számára, akiket emellett különféle játékokkal és kvízekkel is várnak, de sokan látogatják meg a Móra Ferenc Múzeum sátrát is, ahol ezúttal afrikai test- és arcfestéssel, valamint afrikai társasjátékkal és Karinthy-kvízzel várják a fiatalokat az intézmény munkatársai, ilyen módon kísérelve meg népszerűsíteni körükben magát a múzeumot is, amelybe SZIN-karszalaggal idén is kedvezményesen látogathatnak el a fesztiválozók.

A SZIN ma is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket, hiszen a SZIN Nagyszínpadon a Mary Popkids, a New Level Empire, az Irie Maffia és DJ Fresh, a Live Arénában a Sheepskin, a Honeybeast, a Supernem, az Anna & The Barbies, a Péterfy Bori & a Love Band, a The Biebers és Ludmilla, a Mizo Színpadon a Set The Clocks To Infinity, a Gypo Circus, a Let The Cigar Die, az Ocho Macho, Csordás Tibi, Kefir és DJ Pet, a Wake Up Szeged Party Arénában pedig a Basswirginz, a Twins, Julia Carpenter, a Suck My Disco és Gabriel B szerepel majd a fellépők között.
H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban