Kultúra
A Vajdasági Magyar Mozgókép Napja öt településen
„A film és az összetartozás estjei” – Szabadkán, Magyarkanizsán, Zentán, Zomborban és Újvidéken
Betűméret:             

Öt településen, Szabadkán, Magyarkanizsán, Zentán, Zomborban és Újvidéken szerveznek programsorozatot a Vajdasági Magyar Mozgókép Napja alkalmából október 12-e és 21-e között.

A program október 12-én, hétfőn 12 órakor Szabadkán kezdődik Lifka Sándor mellszobrának megkoszorúzásával. Aznap 19 órától a Lifka Sándor Art Moziban a Ha majd nagy leszek, a Csúszópénz és a Hagyaték című kisjátékfilmeket, valamint a Határúton című dokumentumfilmet láthatja a közönség. Október 13-án, kedden 19 órától pedig az Újrakezdés című dokumentumfilmet és a Rövid utazás a Kunkovács Lászlóval című portréfilmet vetítik majd.

Magyarkanizsán a Cnesa Oktatási Művelődési Központban október 13-án 19 órától vetítenek először a programsorozat keretében. Ekkor a Ha majd nagy leszek és a Hagyaték című kisjátékfilmeket és az Újrakezdés című dokumentumfilmet adják, Zentán pedig a Thurzó Lajos Művelődési Központban október 14-én 18 órától a Csúszópénzt, a Ha majd nagy leszek című alkotást, a Hagyatékot meg az Újrakezdést láthatják majd a mozgókép kedvelői.

Zomborban is október 14-én tartanak vetítéseket, a Magyar Polgári Kaszinóban, 18 órai kezdettel, előtte azonban 17 órakor megkoszorúzzák Bosnyák Ernő síremlékét. A helyi közönség a Ha majd nagy leszek című filmet, a Hagyatékot és a Nézünk egymásra? című dokumentumfilmet láthatja majd.

A rendezvénysorozat Újvidéken október 21-én folytatódik, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 18 órától. A székvárosi érdeklődők a Ha majd nagy leszek című filmet, a Hagyatékot és az Örvényben című dokumentumfilmet tekinthetik majd meg a Vajdasági Magyar Mozgókép Napja alkalmából.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Zenei ősbemutató Magyarkanizsán - illusztráció
2024. ÁPRILIS 15.
[ 8:51 ]
Meghalt Eleanor Coppola, aki dokumentálta férje, Francis Ford Coppola néhány ikonikus mozija, köztük az Apokalipszis most elkészítését, és aki filmes családjukat nevelte. 87 éves volt. Coppola 2024. április 12-én halt meg családja körében, otthonában, a kaliforniai Rutherfordban − jelentették be hozzátartozói egy...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 22:47 ]
A nagykikindai Egység ME színházterme egészen megtelt ma este, amikor kiosztották a Vajdasági Amatőr Színjátszók 28. Találkozójának díjait. Az egybegyűlteket Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke köszöntötte, majd a házigazdák nevében Tóth Ramóna, az Egység ME elnök asszonya üdvözölte a...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 22:37 ]
83 éves korában, hosszan tartó betegség után meghalt a legendás olasz divattervező, Roberto Cavalli. Életének 83. évében elhunyt Roberto Cavalli olasz divattervező – írja a The Sun. A legendás tervező egy ideje már beteg volt. Roberto Cavalli 1940. november 15-én született Firenzében. Gyermekként árván maradt, apját...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 22:16 ]
Beolvasás folyamatban