Kultúra
Zenta: Bemutatták Gál Hedda Ősanya című kötetét
Betűméret:             

Különleges hangulatú kötet- és lemezbemutató koncerttel lepte meg a zentai közönséget ma este a város főterén található Alltech-pavilonban a zentai születésű Jókai-díjas énekes-költő, Gál Hedda és a budapesti Hoppál Mihály Band, amelynek tagjai a kötetben szereplő szövegek megzenésített változataiból készült lemez anyagát adták elő az egybegyűlteknek, a szerző közreműködésével.

Az est kezdetén Gál Hedda átadta a Jókai-díját Zenta község önkormányzatának, amelynek nevében Perpauer Attila, a községi tanács oktatási és művelődési ügyekkel megbízott tagja vette át az elismerést, köszönetet mondva Gál Heddának azért, amiért úgy döntött, szülővárosának adományozza az általa kiérdemelt díjat. Az est folytatásában a budapesti Hoppál Mihály Band tagjai is színpadra léptek, akik Gál Heddával közösen adtak elő néhányat az Ősanya című kötetben szereplő versek közül, de emellett közismert versek feldolgozott változatával is megörvendeztették az egybegyűlteket.

Az estet követően Gál Hedda elmondta, óriási élményt jelentett számára, hogy újra szülővárosában léphetett fel, hiszen igen jóleső érzéssel töltötte el, hogy a közönség soraiban helyet foglaló ismerős arcok előtt is bemutathatta a kötetét, amely rendkívül sokat jelent neki. Hozzátette, azért döntött úgy, hogy Zentának adományozza a Jókai-díjat, mert ezáltal is szeretné felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy merjenek nagyot álmodni, és ne féljenek küzdeni az álmaik megvalósításáért. Végezetül leszögezte, abban bízik, hogy a közeljövőben Vajdaság több településén is bemutathatják majd az Ősanya című kötetét, illetve az annak mellékleteként napvilágot látott, azonos című lemezt is.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban