Kultúra
Meghalt Gene Wilder
Betűméret:             

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Gene Wilder amerikai színész és komikus, a Charlie és a csokoládégyár (1971) vagy A producer (1967) című Mel Brooks-film sztárja.

Wilder, aki a filmtörténet legendás párosát alkotta Richard Pryor színésszel, a Connecticut állambeli Stamfordban lévő otthonában halt meg Alzheimer-kór következtében kialakult komplikációkban – adta hírül a színész családja.

Jordan Walker-Pearlman, Wilder unokaöccse azt mondta, a komikus azért tartotta titokban súlyos betegségét, hogy az őt Charlie-ként ismerő gyerekek ne az Alzheimer-kórral kapcsolják össze a hóbortos karaktert.

Gene Wilder 1933. június 11-én született, Milwaukee-ban, Jerome Silberman néven – művésznevét 26 évesen vette fel, állítása szerint a Thomas Wolfe regényeiben feltűnő Eugene Gant és a Pulitzer-díjas író, Thornton Wilder neve előtt tisztelegve. Színi pályája a világot jelentő deszkákon kezdődött. Életét az a darab változtatta meg mindörökre, amelyben Anne Bancroft volt partnere. A színésznő akkoriban Mel Brooks rendezővel járt, akivel Wilder jó barátságba került.

Brooks kapcsolatai révén kapta első filmszerepét is, a Bonnie és Clyde című krimiben alakította a bűnöző páros által elrabolt temetkezési vállalkozót. A rendezővel forgatott első közös filmje, A producer 1967-ben hatalmas siker lett, Wildert Oscar-díjra is jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriájában. Gyáva nagydumást játszott a Kezdjétek a forradalmat nélkülemben (1970), cukorkagyárost a Charlie és a csokoládégyárban (1971), egy fiatal bárányba beleszerelmesedett orvost a Minden, amit tudni akartál a szexről (1972) című Woody Allen-filmben.

Az 1974-ben készült Az ifjú Frankenstein meghozta neki a következő Oscar-jelölést, igaz nem a színészi munkáért, hanem a legjobb adaptált forgatókönyvért járót, amit egyébként Brooksszal együtt írtak meg.

Richard Pryorral a filmtörténet legendás párosát alkották, mint Stan és Pan vagy Bud Spencer és Terence Hill. 1976-ban álltak először együtt a kamerák elé a Száguldás gyilkosságokkal című bűnügyi burleszkben, és a hatalmas bevétel a sikeres munkakapcsolat kezdetét jelentette. Együttműködésüknek olyan vígjátékokat köszönhetünk, mint a Dutyi dili (1980), a Vaklárma (1989), a Folt a zsákját (1991). Wilder és Pryor duója annak ellenére lett népszerű, hogy az összhangot csak a közös munka során találták meg, a magánéletben viszonyuk inkább hűvösnek volt nevezhető. (hirado.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban