Kultúra
Vajdasági körútjuk során Székelykevére látogattak a MMA irodalmi tagozatának tagjai
Betűméret:             

Vajdasági körúton tartózkodtak szeptember 22-e és 24-e között a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának tagjai: Mezey Katalin, Ferdinandy György, Ács Margit, Vathy Zsuzsa, Ágh István, Tóth Erzsébet és Füzesi Magda.

Háromnapos látogatásuk első állomása Újvidék volt. Itt a Forum székházát és a város magyar vonatkozású nevezetességeit tekintették meg. A folytatásban szeptember 23-án Székelykevéről indulva bejárták Szendrőd várát, utána Zimonyban hajóra szállva, a Duna és a Száva felől ismerkedhettek a nándorfehérvári csata színhelyével, a zimonyi oldalon pedig a Hunyadi János toronnyal.

Kis számú, de hálás közönség fogadta őket este a székelykevei általános iskolában megrendezett irodalmi esten, ahol a vendégek műveikből olvastak fel. Mezey Katalin, az Irodalmi Tagozat vezetője az est után elmondta, az Akadémia tagjai jártak már Felvidéken, Erdélyben felkeresve a szórványban élőket. Vajdaságba is azzal a szándékkal jöttek, hogy megismerjék azoknak az embereknek örömeit, nehézségeit, akik itt a déli szórványban még tartják magyarságukat. Mint kiemelte, a kortárs magyar irodalomnak fel kell keresnie az olvasókat.

Az irodalmi est után gazdag könyvcsomagot adtak át az iskolának és a helyi Tamási Áron Könyvtárnak.

Szombaton Muzslyán a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület és a Sziveri János Irodalmi Színpad tagjai fogadták a neves vendégeket. Az aracsi pusztatemplom megtekintésen után este Horgoson mutatkoznak be, ahol Bata János, az Aracs folyóirat szerkesztője lesz a házigazdájuk, aki egyben a vajdasági látogatásnak a szervezője is.

Binecz Margit

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban