Kultúra
Elhunyt Gerold László
Betűméret:             

76 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt Gerold László irodalomtörténész, színikritikus, egyetemi tanár, a Vajdaság Ma Portéka című kulturális rovatának szerzője.

1940. szeptember 24-én született Újvidéken. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát, ahol 1971-től nyugdíjba vonulásáig tanított, s négy évig tanszékvezetője is volt. A Híd folyóirat munkatársa, szerkesztője, 2005 és 2008 között pedig főszerkesztője volt. Több évig a Magyar Szó napilap munkatársaként is dolgozott. Vendégelőadóként Belgrádban és Zomborban is tanított.

Számos színikritikája, tanulmánykötete jelent meg, a szabadkai színjátszás történetét is megírta. 1998-ban jelent meg a Drámakalauz. Vajdasági magyar színjátszás és dráma című könyve, három évre rá pedig a Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918-2000), aminek bővített kiadása Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918–2014) címmel idén látott napvilágot a Forum Könyvkiadónál.

Számos díjat is kiérdemelt, köztük a Szenteleky-díjat, a Híd-díjat és a Palládium-díjat is.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Louis Gossett Jr. - illusztráció
2024. MÁRCIUS 29.
[ 15:45 ]
Kedden Belgrádban 69 éves korában rövid betegség után elhunyt Slađana Milošević énekes, avangárd művész, a 80-as évek jugoszláv újhullámának egyik ikonja, akit a szerbiai zenei életben a rock hercegnőjeként emlegettek. Aleksandra Slađana Milošević 1955. október 3-án született Belgrádban, 1977-ben tűnt fel a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 17:57 ]
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban