Kultúra
Zenta: Téli szünidei programok
A családi ünneplés és pihenés után, január elején szórakoztató rendezvények várnak a gyerekekre és felnőttekre
Betűméret:             

Gazdag program várja a kicsiket és nagyokat Zentán, nem csak a szünidőben, de azt követően, az egész hónap folyamán.

Kismesterek címmel kreatív foglalkozásokat tartanak a Gyermekbarátok Egyesületének szervezésében. Január 3-5., kedd és csütörtök között, 10.00 órai kezdettel. Helyszín a Zentai Alkotóház. Ide óvodás és általános iskolás gyermekeket várnak.

Január 3-án kedden, 18.00 órakor a Művelődési Ház kiállítási termében kiállításmegnyitóra mehetnek az érdeklődők Pucér lélek/ Pucér lelkem elnevezéssel. Nagy Abonyi Dávid (Davie) fiatal alkotó munkáiból láthatunk ízelítőt. Megnyitja Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház tagja.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben január 4-én, 14.30 órai kezdettel téli népzenei továbbképzést szerveznek vonósoknak, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium valamint a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ segítségével. A szervezők célja a vajdasági népzenei együttesek utánpótlását és a meglevő zenekarok tudását gyarapítani. A jelentkező zenészek a tanultak után néptáncegyüttesek zenei kíséretét is képesek lesznek ellátni. Foglalkoznak a zenekari feladatokkal és a tánckíséret kérdéskörével. A képzésen több tájegység, a Felső-Tisza vidék, Gömör, Somogy, Rábaköz, Szilágyság népi tánczenéjének megszólaltatásához kaphatnak segítséget. Oktatnak a vajdasági zenészek mellett a nagykállói Bürkös zenekar tagjai. Dezsőházi Tamás (hegedű), Budai Antal (cimbalom), Palazsnik László (3 és 4 húros brácsa) és Nagy Barna (nagybőgő).

Az intézet második képzése citerások, citerazenekar vezetők és oktatók részére indul. Vidékünkön egykor nagyon népszerű volt ez a hangszer. Az előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat két napon tartják, január 6-7-én. Helyszín a Zentai Alkotóházban és a Bolyai Farkas Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium terme.

Az éneklő csoportokat kísérő zenészek, műkedvelő citerások és citerazenekarok segítését tűzték ki célul. Oktatók: Berta Alexandra, előadóművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó citeratanára, Kelemen Zsolt topolyai népzenész, népzeneoktató és Micsik Béla, törökbecsei népzenész, oktató és citerakészítő.

A képzéseket Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla-programja segítségével jön létre.

A népzene jegyében vasárnap, január 8-án, 19.30 órai kezdettel a Művelődési Ház színpadán a Vajdasági Nagyzenekarok Koncertje hallható majd. Zenekarvezető Brasnyó Antal, vendégfellépő pedig Csizmadia Anna népdalénekes. Ingyenes jegyek foglalhatóak személyesen, illetve telefonon, a 024/812-603 számon.

A Felsőhegyi Könyvtár programjában január 9-13. között minden nap 9 órától általános iskolások és felnőttek részére szerveznek kézműves foglalkozást. Foglalkozásvezető: Tóth Ágnes. Az érdeklődők egyszerű és szép bőrdíszműves tárgyakat készíthetnek.

A népzene népszerűsítésére és a hagyományos kézművesség elsajátítására szervezett téli szünidős programon vehetnek részt az általános iskolások a Művelődési Ház kiállítási termében. Az időpont január 9-13., hétfő-péntek. Népi gyermekjátékok, néptánc-, népdaloktatás délelőtt 9 órától 12.30 óráig tart.

Foglalkozásvezetők: Mezei Erzsébet, Dimény Ibolya – kézműves-foglalkozás; Mezei Kinga, Tóth Rozália – népdaloktatás; Gnädig Kornélia és Baji Endre – népi gyermekjátékok és néptánc. A tábor szervezője a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ. A téli néptánc-táborba személyesen lehet jelentkezni a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ szakszolgálatának irodájában (Posta utca 18.) vagy telefonon a 024/811-334-es és a 062/8518611-es (Baji Endre) számon. Az oktatók kérik a szülőket, hogy a vegyék figyelembe, hogy a bejelentkezés egész hétre szól!

Január 9-én, 18 órakor újabb kiállításra mehetnek a művészetkedvelők a Zentai Alkotóházba. Környékkép címmel Kozma Laura önálló tárlatának ünnepélyes megnyitója lesz.

A Városi Múzeum szintén tartalmas kézműves programokat szervez, csütörtökön és pénteken (január 12. és 13.) 10 órától. A gyermekfoglalkozáson agyagozással ismerkedhetnek. Korongozott edények és apróbb tárgyak készíthetők majd.

A tél és a hideg ellenére jót tehet egészségünknek egy kis kirándulás. A Gyermekbarátok Egyesülete Gyalogtúrát indít Felsőhegyre. A séta iránt érdeklődők január 14-én, szombaton 9 óra előtt gyülekeznek a Gyermekbarátok székháza előtt.

A téli szünidő gazdag programsorozatának záró eseménye a magyar kultúra napjának hagyományos vajdasági központi ünnepsége. Január 14-én, szombaton 18 órai kezdettel, a Művelődési Ház színháztermében tekinthetik meg a Magyar Kultúra Ünnepe címmel.

Rúzsa Mária

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban