Kultúra
Dudás Gyula-estet tartottak Zentán
Betűméret:             

Ma este mutatták be a zentai Városi Múzeumban a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre és a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ legújabb kiadványait, Dudás Gyula Szerémi György emlékirata című munkájának reprint változatát, valamint az Almanach 2016. című kiadványt.

A rendezvény kezdetén Pejin Attila, a zentai Városi Múzeum vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, aki beszélt a kiadványok létrejöttének előzményeiről és megjelenésének jelentőségéről is, majd kifejtette, Dudás Gyulának nem a Szerémi György emlékirata volt az első nyomtatott formában megjelent munkája, hanem 1885-ben A zentai csata, majd egy évvel később, 1886-ban egy másik kiadványa is napvilágot látott. Ugyanebben az évben, tehát 1886-ban jelent meg a bölcsészdoktori disszertációja, a Szerémi György emlékirata című kiadvány is, hangsúlyozta Pejin Attila, aki ezt követően beszélt Szerémi György alakjáról, és életútjának legmeghatározóbb momentumait is ismertette az egybegyűltekkel. Kifejtette, Szerémit sokféle tényező korlátozta abban, hogy igazán jelentős életművet hozzon létre, krónikásként viszont fontos szerepe volt, annak ellenére, hogy nem törekedett tárgyilagosságra, írásai éppen ezért igencsak szubjektívek, így azokat nem nagyon érdemes elsődleges forrásként kezelni. Mint mondta, a történészek rájöttek arra, hogy Szerémi olykor a hamisítás bűnébe is esett, gyakran kitalált különféle történeteket, és gyakran nem ellenőrizte azokat az információkat, amelyeket beépített a munkáiba. Hozzátette, az emlékiratát latinul írta ugyan, de abban sok magyar és szerb szót is használt.

Az Almanach 2016. című kiadvány tartalmáról Szűgyi Ferenc, a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre titkára beszélt az egybegyűlteknek, kiemelve, örömükre szolgál, hogy a régi szerzők mellett ezúttal új szerzők szövegei is helyet kaptak a kiadványban, amelyben Pejin Attila történész-muzeológus, Raško Ramadanski régész, Tari László helytörténész, Valkay Zoltán építész, valamint Szűgyi Ferenc néprajzkutató mellett új szerzőként Vázsonyi Csilla néprajzkutató írásával is találkozhatnak az olvasók. Mint mondta, a kiadványt az előkészületek elhúzódása miatt csak később vehetik majd kezükbe az érdeklődők.

Pejin Attila végezetül kiemelte, kiadói tevékenységüket a jövőben is folytatni fogják, hiszen az Ács-katalógus és a Petri-katalógus mintájára mielőbb szeretnék elkészíteni a Székely Tibor-gyűjtemény reprezentatív katalógusát, valamint egy Zentát bemutató útikönyvszerű kiadvány megjelentetése is szerepel a terveik között.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban