Kultúra
Ünnepelt a nagybecskereki Emmanuel kamarakórus
Betűméret:             

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte meg szombaton este az Emmanuel kamarakórus, az összejövetelt a nagybecskereki Petőfi MME székházában tartották, ahol egy mini koncertet is adtak, némiképp egy kis áttekintésként a munkájukból. A kórus 1997. január 21-én alakult, azóta is Konrád Emma karnagy vezényletével működik.

Az esten ünnepi köszöntőt mondott Balázs József elnök, aki ezúttal a számadatokra összpontosítva összegezett, ezek szerint a kórusnak a 20 év alatt 90 tagja volt, közülük már, sajnos, 11-en nincsenek az élők sorában. A karnagyasszony 185 szerzeményt dolgozott fel a tagokkal, az egyházi szerzeményeket és a világi kórusmuzsikát egyaránt bemutatták szentmiséken, illetve különféle rendezvényeken, hangversenyeken.

Külföldön 14-szer voltak, négy országban is koncerteztek, legtöbbször Magyarországon mutatkozhattak be, de Szlovákiában, Romániában és Németországban is jártak.

Szűkebb pátriánkban, Vajdaságban összesen 95 utazást jegyeznek, 40 helységben lépett a közönség elé az Emmanuel kamarakórus, és a tegnapi fellépés volt 400-ik, és ezek között nincsenek a szentmiséken, esküvőkön való éneklések. Természetesen nemcsak városokban, de kicsiny falvakban is nagy lelkesedéssel adták elő repertoárjukat, a kórus minden tagja szívügyének tartja a tájolást.

A két évtizedes, folyamatos munka során három CD-t is kiadtak, az Egek ékessége című 2005-ben jelent meg, az Ave Maria című 2009-ben, és a karácsonyi dalokból készült válogatás, Csendes éj címmel 2010-ben látott napvilágot.

Az összejövetelen külön megköszönték azoknak a tagoknak, akik az alapítás óta jelen vannak, egy-egy jubileumi oklevelet adtak át nekik, de a támogatók is köszönőlevelet kaptak. Az ünnepség közvetlen beszélgetéssel, társalgással zárult, hiszen a régi tagok is eljöttek, hogy újra együtt lehessenek a születésnapi rendezvényen.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elhunyt Louis Gossett Jr. - illusztráció
2024. MÁRCIUS 29.
[ 15:45 ]
Kedden Belgrádban 69 éves korában rövid betegség után elhunyt Slađana Milošević énekes, avangárd művész, a 80-as évek jugoszláv újhullámának egyik ikonja, akit a szerbiai zenei életben a rock hercegnőjeként emlegettek. Aleksandra Slađana Milošević 1955. október 3-án született Belgrádban, 1977-ben tűnt fel a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 17:57 ]
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban