Kultúra
Meghalt Tanigucsi Dzsiro, az egyik leghíresebb japán mangaművész
Betűméret:             

Meghalt 69 éves korában Tanigucsi Dzsiro, az egyik leghíresebb japán mangaművész - írta a rajzoló műveinek franciaországi kiadója, a Casterman közlése nyomán a BBC.

Az elegáns vonalvezetéséről és aprólékosan kidolgozott tájképeiről világszerte ismert képregényrajzoló szombaton halt meg. Munkái különösen népszerűek Franciaországban, Távoli emlékek címmel 2010-ben film is készült az egyik képregényéből, történetei Japánban több tévésorozat alapjául szolgáltak.

Tanigucsi abban a műfajban, amelytől nem áll távol az erőszak és a pornográf ábrázolás, "gyengédségével és humanizmusával emelkedett ki" - írta a Casterman.

Az AFP-nek 2012-ben adott interjúban Tanigucsi elmondta, mennyire meglepte, hogy Nyugaton is olvassák.

"Talán mert a műveim hasonlítanak a nyugati képregényekhez, melyeket harminc éve olvasok. Tudat alatt bizonyára befolyásoltak" - emlékezett vissza. Azt is elmesélte, hogy mindent kézzel rajzolt egész életében, mivel nem tudta, "hogy kell a számítógépet kezelni". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megrendezett kiállítás közönségét Kovács Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának a kézművességgel megbízott munkatársa köszöntötte, aki elmondta, hogy a békéscsabai akkreditált tojásíró tanfolyamot nemrég elvégző Tarjai Zita Katalin...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 19:50 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Beolvasás folyamatban