Kultúra
Meghalt Paula Fox amerikai regényíró
Betűméret:             

Kilencvenhárom éves korában meghalt Paula Fox amerikai regényíró, aki saját életéből merítve írt történeteket veszteségről és elhagyatottságról gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Fox március 1-jén halt meg egy brooklyni kórházban, az otthona közelében, halálának hírét azonban csak a hét végén erősítette meg a lánya, Linda Carroll-Barraud - írta a The New York Times internetes oldala.

Pályafutása során fél tucat regényt írt felnőtteknek és húsznál is több könyvet gyerekeknek. Történeteinek szereplői komplex, független és gyakran zárkózott figurák.

Felnőtteknek szánt írásai közül az 1970-ben megjelent Desperate Characters a leghíresebb. A széthulló házasságról szóló történetből egy évvel később film is készült azonos - magyarul Hova tűnt szép napok - címmel Shirley MacLaine és Kenneth Mars főszereplésével.

Fox 1974-ben megkapta a gyermekirodalom Pulitzer-díjaként emlegetett Newbery-érmet a The Slave Dancer című regényéért, amelynek középpontjában a 19. századi transzatlanti rabszolga-kereskedelem áll.

Az írónő két memoárban mesélt hányattatott gyermekkoráról és fiatal felnőtt éveiről.

A Manhattanben született Fox számos képeskönyvet és verset is írt kisgyerekeknek, valamint a középiskolás olvasóknak. Magyarországon Majomsziget címmel jelent meg regénye egy hányatott sorsú kiskamasz fiúról, aki kénytelen egy hajléktalanszállásra költözni. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban