Kultúra
Romániai magyar színházi szövetség alakult Erdélyben
Betűméret:             

Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) néven romániai magyar színházi szövetség jött létre, amelynek fő célja a szakmai keretek biztosítása, közös tervek megvalósítása - közölte pénteken a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

A szövetség megalapítását öt erdélyi magyar színház képviselője kezdeményezte: Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, Bessenyei Gedő István, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója, Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, Nagy Pál a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója és Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója.

A MASZÍN egyelőre tagsági díjakból tartja fenn magát, a továbbiakban pályázati forrásokat kutat fel. A szövetség legfontosabb célja a színházak művészszemélyzetének támogatása, a közös érdekek képviselete, szakmai együttműködések lebonyolítása, közös események szervezése, fiatalok, pályakezdők illetve idős művészek támogatása.

A szövetség nem fedi le a teljes erdélyi színházi szakmát, egyelőre az öt alapító színház tagja a szövetségnek. Közölték, a MASZÍN továbbra is nyitott más professzionális színházi intézmények és társulatok előtt.

Az első programok egyike az egyesület és a Magyar Színháztechnikai Szövetség közötti együttműködés nyomán jön létre. A program célja az erdélyi színházak technikai személyzetének továbbképzése. A tervek szerint a színháztechnikai szövetség szakemberei ősszel három alkalommal 2-3 napos műhelygyakorlatokat tartanak Nagyváradon. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban