Kultúra
Megnyílt a IV. Észak–Dél Etnotalálkozó Moholon
Betűméret:             

Ünnepélyes keretek között nyílt meg pénteken este a moholi kultúrotthonban a negyedik alkalommal életre hívott Észak–Dél Etnotalálkozó, amelyet a helyi Aranykezek Kézimunka-egyesület és az užicei Klub Tri Zlatne Ruke kézimunka-szekciója közösen szervezett meg.

– Az Észak–Dél Etnotalálkozó ötlete 2013-ban egy villámlátogatás során született meg. Mivel mindkét egyesület tagjainak nagyon megtetszett ez az ötlet, belevágtunk a szervezésbe, és egy évvel később, 2014-ben már meg is szerveztük az első ilyen találkozót, amelyet azóta minden évben megtartunk – mondta el a Vajdaság Mának nyilatkozva Telecski Elvira, az Aranykezek Kézimunka-egyesület elnöke, hozzátéve, az együttműködés az elmúlt évek során igen sokat fejlődött, ahogyan maguk az egyesületek tagjai is, hiszen a közös kiállítások, illetve a közös műhelymunkák során mindig rendkívül sokat tanulnak egymástól.

– A két település lakossága évről évre nagy örömmel fogadja ezeket a közös kiállításokat, hiszen nagyon érdekesnek tartják az ezeken látható munkákat. Užicén mindig el vannak ragadtatva mind a fehér hímzéseinktől, mind a magyaros hímzéseinkre jellemző motívumkincstől, nagy tisztelettel és megbecsüléssel tekintenek a hagyományvilágunkra, és évről évre óriási szeretettel várnak vissza bennünket – fogalmazott Telecski Elvira, hozzátéve, a moholi és az užicei kézimunka-egyesületek közös kiállítása az egész hétvége folyamán várja a látogathatókat a moholi kultúrotthonban, októberben pedig a hagyományokhoz híven az užicei közönség is megtekintheti a két egyesület tagjainak kézimunkáit.

A IV. Észak–Dél Etnotalálkozó megnyitóünnepségét a községbeli művelődési egyesületek tagjainak alkalmi műsora tette ünnepélyesebbé. A megnyitón szervezők köszönőlevelekkel jutalmazták a kiállítás résztvevőit és támogatóit, valamint átadták a Barátság-serleget a vendégegyesület képviselőinek. A rendezvény létrejöttét a Tartományi Oktatási, Közigazgatási, Jogalkotási, Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a Tartományi Művelődési, Tájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság támogatta.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot. A pályázatra magyar nyelven írt, eddig meg nem jelent riportokkal lehet jelentkezni. A pályázat jeligés. A...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 0:52 ]
Kiállítással emlékeznek a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet megalapításának tizedik évfordulójára. A „mesés tárlat” a Fonó Budai Zeneházban a hónap végéig látogatható. A Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületet a hagyományos élőszavas mesemondók álmodták és alapították...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 19:20 ]
Magyarország Agrárminisztériumának a Hungarikum Főosztálya az idén is meghirdette a Hungarikum pályázatát. Antal Andrea főosztályvezető hírportálunknak a pályázat kapcsán elmondta, hogy kiírásukat 3 célterületre hirdették meg, és a pályázatokat május hatodikától adhatják le a kérelmezők. A pályázat...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:07 ]
Beolvasás folyamatban