Kultúra
Az idei emlékévek jegyében szervezik meg a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat
Betűméret:             

A Szent László- és az Arany-emlékév jegyében szervezik meg az idén a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat, amelyet október elsején nyitnak meg Palicson - hangsúlyozta Sutus Áron, a szervező Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) elnöke vasárnap az MTI-nek.

A vajdasági magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozatának a nyitóünnepsége ökumenikus áldáskéréssel kezdődik október 1-jén, vasárnap a Szabadka melletti településen, majd Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke mond nyitóbeszédet.

A műsorban fellép a Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett Verebes Krnács Erika előadóművész, Zsoldos Ervin verséneklő, Tóth Péter versvándor, a Talentum ifjúsági táncegyüttes, a tavalyi vajdasági gyermek-szólótáncverseny néhány díjazottja és a szabadkai Zeneiskola tagjai.

A műsor keretében bemutatják a VMMSZ tiszteletbeli elnökének, Dudás Károly Magyar Örökség-díjas írónak a Nem éltünk gyöngyszigeten című kötetét, amely a szerző emberi sorsokat bemutató válogatott írásait tartalmazza.

A vendégek megtekinthetik a fellépő térben kiállított kiállításokat: Móser Zoltán fotóművész Tiszta szívvel, erős kézzel című tárlata a Kárpát-medencében található Szent László-freskókat mutatja be, míg Nemes Fekete Edit kollázssorozatát Arany János élete, gondolatvilága és művei ihlették - hangsúlyozta a VMMSZ elnöke.

Az ünnepi játékok programsorozatának célja ráirányítani a figyelmet a művészetek minden területére. A rendezvénysorozat keretében rendezik meg minden év januárjában a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségét Zentán, tavasszal megszervezik az amatőr színjátszók találkozóját, nyáron pedig a legnagyobb délvidéki népzenei és néptáncrendezvényt, a Durindót és a Gyöngyösbokrétát.

Emellett egész évben számos helyi és regionális kulturális programot szerveznek, és Sutus Áron elmondása szerint igyekeznek minél több tartalmat eljuttatni a szórványtelepülésekre.

Az ünnepi játékok első seregszemléjét 1952-ben tartották, majd hosszú kihagyás után 1992-ben élesztették újra a hagyományt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban