Kultúra
Út a legnagyobb operaházak felé
A szabadkai születésű Bobanj Rebeka szopránénekes kiérdemelte az amerikai Solti Alapítvány díját
Betűméret:             
A világháló sok mindent elhoz az otthonunkba, híreket, képeket, hangokat. Most éppen azt a hírt – többek között -, hogy a „Solti Foundation”, vagyis a chicagói székhelyű Solti György Alapítvány idei díját, több művész között a „szerbiai/magyarországi Rebeka Bobanj” szopránénekes érdemelte ki. Bobanj Rebekát, a fiatal, 31 éves művésznőt, szintén a világháló segítségével értük el, lévén, hogy Németországban él. Gyakran lép fel azonban Debrecenben a Csokonai Színházban Puccini Bohémélet Musette-jeként, s ugyanebben a szerepben januárban a Magyar Állami Operaházban is énekelt, ám, mint magáról állítja, kötődik szülővárosához, Szabadkához, és az ottani emberekhez.

- A Solti Alapítvány díjáról szóló angol nyelvű információban az áll, hogy Bobanj Rebekát szerbiai és magyarországi művésznőként tartják számon. Mit jelent a díj egy énekművész életében, és mit jelent ez a hovatartozási kettősség?

- Szabadkán születtem és sokat köszönhetek szülővárosomnak. Itt megvolt a lehetőségem, hogy a Szabadkai Zeneiskolában elsajátítsam az alapokat Baráth Emilia tanárnő mellett. Sok időt és munkát fektetett belém, de én akkor még nem éreztem annyira motiválva magam. Félre is dobtam az egészet és férjhez mentem. Sajnos rossz döntés volt. Habár két csodás gyermekem született, a házasságom borzalmas volt, így úgy döntöttem elválok. 25 évesen már nem mertem visszamenni segítségért az előző tanárnőmhöz. Heródek Éva tanárnőhöz fordultam, és megkértem, kíséreljük meg a lehetetlent. Miután több mint öt évet kihagytam, egy év alatt szerettem volna felkészülni a felvételire, az újvidéki vagy a szegedi Zeneművészeti Akadémiára. Sajnos Újvidéken nagyon bonyolult volt a felvételi eljárás. Mivel egyészségügyi középiskolát végeztem, drága és nehéz különbözeti vizsgákat kellett volna letennem, és ha fel is vettek volna, korom miatt még az útiköltségre sem kaptam volna kedvezményt. Így maradt Szeged. A felvételire egy év után mentem ki és Heródek Éva tanárnő és az általa ismert Andrejcsik István tanár úr készítettek fel. Úgy küzdöttem, és olyan erővel énekeltem, mintha az életem lenne a tét. Fel is vettek, és Temesi Mária tanárnőhöz kerültem.
Sokat köszönhetek tehát szülővárosomnak, ahol lehetőséget kaptam arra is, hogy Szabadka legnagyobb rendezvényein énekeljek. Történt ez Miroslav Jovančić által, aki a nagyszerű Szabadkai Filharmónia vezetője. Sokat köszönhetek Magyarországnak is, hiszen kitaníttatott, és számos ösztöndíjjal, díjjal fellépési lehetőségekkel jutalmazott, majd megtisztelt a magyar állampolgársággal.
Maga a Solti-díj nagy elismerés az eddig elért eredményeimre, és támogat, hogy részt vehessek minél több nemzetközi énekversenyen külföldön. Többek között a Hollandiában levő "IVC Hertogenbosch"-i énekversenyen. Sokat jelentett az is, hogy 2011-ben, akkor még mint zeneművészeti egyetemi hallgató Szegeden elnyertem a szegedi  Sófi József Alapítvány fődíját, egyetemi hallgatóként elsőként.

- Milyen volt ez az út a művészvilágban ezidáig? Kiket említene azon emberek közül, akik a pályáját egyengették?

- 2011-ben volt a Simándy énekverseny Szegeden, ahol több különdíj mellett a debreceni fellépést is nyertem. Így kerültem Debrecenbe, ahol most Musette szerepét éneklem Puccini Bohémélet című operájában. Hogy eljuthassak idáig, Szegeden sokat köszönhetek a tanáraimnak. Dr. Temesi Mária volt az énektanárnőm, akivel ma is tartom a kapcsolatot. Ő nemrégiben ünnepelte 30 éves tagságát a Magyar Állami Operaházban. Rengeteget tanultam tőle. Csengery Adrienne, Szécsi Edit, Pál Tamás, Laky Krisztina, Ionel Pantea, Bárdi Sándor, Sándor Szabolcs, Várnagyné Katica... és minden tanár, aki valaha tanított, hozzájárult sikereimhez. Sófi József, Gulyás Nagy György és Panni által pedig sok fellépési lehetőséget kaptam Magyarországon. Itt említeném pl. a Művészetek Palotáját, ahol volt alkalmam többször is énekelni.

- Hogyan éli meg a kettős - vajdasági (szerbiai) és a magyarországi - létet, a kettős identitást?

- Én szeretem a hazámat, de tény és való, hogy magyar vagyok. A családom is magyar. Meggyőződésem azonban, hogy Isten teremtett minden embert, és oly mindegy, hogy szerb vagy magyar, a fontos csak az, hogy milyen emberek vagyunk, milyen a szívünk, milyen értékeket hordozunk magunkban. Épülésére vagyunk-e nemzetünknek vagy hátráltatói, büszkeségei vagy szégyenei. Hiszem azt, hogy egy nap minden ember Isten elé fog állni, így én is. Szeretném, ha el tudnék számolni mindazzal amit kaptam Tőle. A talentum, a tehetségem mind Istennek köszönhetem, és fontos. hogy ez ne vesszen el, hanem felhasználjam Isten dicsőségére, Szerbia dicsőségére és Magyarország dicsőségére, valamint elmondhassam minél több embernek, hogy bármilyen helyzetből fel lehet állni, és soha ne veszítsük el a hitünket. Kis emberke voltam, majd a Magyar Állami Operaházban debütáltam...
A határ a csillagos ég, ha az embernek van Hite és maga mellett tudhatja a Mindenhatót.

- Milyen a kapcsolata az itthoni (vajdasági) rokonsággal? Mutassa be a családját!

- Jó kapcsolatom van az itthoni rokonsággal. Édesapám felől, Erzsi néni és családja eljöttek megnézni engem a Magyar Állami Operaházban. Nagyon boldog voltam. A másik nagynénim, Margit vette nekem az estélyi ruhámat, melyben diplomakoncerteztem. Rendszeresen hívnak, vagy írnak nekem. Édesanyám testvére, Törtey Tibor annak a gyülekezetnek a vezetője, ahova járhattam. Rengeteget tanultam tőle, hogyan ültessem bele az életembe Isten beszédét.
Szüleimnek is nagyon sokat köszönhetek, hiszen ők segítettek a gyermekeim körül miközben ide-oda utazgattam Szeged és Szabadka között öt évig. Húgom Linda és férje Dániel, Németországból támogattak, nem egyszer anyagilag is. Egy nagyszerű ember, Marja-Leena pedig Svédországból támogatott anyagilag, és eljött megnézni, amikor felléptem a Művészetek Palotájában.

- Művészi pályáján elért eredményei alapján hogyan látja a további életútját? Mik a céljai és vannak-e olyan vágyai, hogy meghatározott helyszíneken lépjen fel?

- Isten engem választott ki, hogy eme kincset hordozzam a torkomban. Meggyőződésem, hogy vétek lenne lehorgonyoznom egy kis színháznál és megalkudnom, mikor sokkal többet is elérhetek. Csak úgy tudok nyugodtan élni, hogy tudom, mindent megtettem azért, hogy a legtöbb eredményt érhessem el, miközben Istennel való kapcsolatom gyümölcsözik és nem megy a családommal való kapcsolatom rovására sem. Ezzel tartozom Istennek, a családomnak és mindazoknak, akik idejüket és támogatásukat adták nekem. 
Mindennap gyakorolok ennek érdekében, és megcéloztam a legnagyobb operaházakat. Indulok a legnagyobb operaversenyeken, és felvettem a kapcsolatot az egyik legjobb menedzserirodával is.
Úgy szeretném életem a Földön leélni, hogy ha visszanézek, ne azt lássam hogy „ez lehetett volna", hanem hogy elértem mindazt, amit kitűztem magam elé.
5 Mózes 28-at idézve: "Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát... fejjé tesz téged az Úr és nem farkká, és mindinkább feljebbvaló leszesz "
*
Mindezek után, Bobanj Rebeka itt elmondott szavait átgondolva csupán Solti György világhírű karmester és zongoraművész sokszor hangoztatott mondatát idézhetjük: Sohasem add fel!
(A képen: Bobanj Rebeka Musette szerepében)
Friedrich Anna
Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó