Kultúra
Magyarkanizsa: Óvodai kórusok és zenekarok szemléje
Betűméret:             
Kedden a szitáló eső ellenére vidám zsivajjal gyülekeztek a óvodások a központi óvodában, innen indultak ugyanis a különböző településekről érkezett csoportok a Művészetek Házába, hogy bemutassák zenei tudásukat, ritmusérzéküket.
A Melódianapot, az óvodai gyermekkórusok és zenekarok szemléjét, az idén első alkalommal szervezte meg a Vajdasági Óvodapedagógusok Egyesülete közösen a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézménnyel. Az ünnepélyes megnyitót követően alkalmi beszédet Veselinov Ibolya, az óvoda igazgatónője, majd Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester mondott.
A bemutatót szakmai zsűri kísérte figyelemmel Irina Tomišić Ilkić, a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola igazgatónője, Hajdin Szuzanna dzsesszzenész és többek közt Bakos Árpád zeneszerző és előadó, akik a továbbiakban szakmai tanácsokkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az óvónők munkáját segítség, a gyerekek ritmusérzékének kibontakoztatásában.
Radmila Petrović a Vajdasági Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke elmondta, hogy kétévenként fogják megrendezni a zenei szemlét, amely az első ilyen jellegű rendezvény Vajdaságban.
Ezen a délelőttön minden a zenéről, a ritmusról szólt. Mintegy 480 gyermek lépett pódiumra Az óvodások táncokat, népdalokat, kiszámolós verseket adtak elő.
M. I.
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó