Kisvárda: Gyarmati Kata, Szilágyi Ágota és László Sándor a díjazottak között
Betűméret:
Átadták a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiváljának díjait szombat este a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.A város közönségdíját a marosvásárhelyi Yorick Studió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bányavirág című előadása kapta.
A budapesti főpolgármesteri hivatal által felajánlott elismerést - ami egy vendégszereplést és egy televíziós felvétel megvalósításának költségeit tartalmazza - a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bánk Bán című darabja nyerte el.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több évtizedes művészi, illetve pedagógiai munkájáért életmű díjban részesítette Kovács Leventét, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem professzorát, valamint Pólos Árpádot, a kassai Thália Színház színészét.
A Várszínpadon megtartott ünnepélyes záróünnepségen Leleszi Tibor polgármester, Takács Katalin, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja, illetve Csíkos Sándor színművész, a szakmai zsűri képviselője köszöntötte a társulatokat, illetve a nézőteret teljesen megtöltő közönséget.
A kilencnapos kisvárdai színházi fiesztán huszonnyolc hazai és határon túli színtársulat harminchat előadását tekinthette meg a közönség. A produkciókat négy helyszínen, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi-stúdióban, illetve a Flórián téren rendezték meg.
Az előadásokat az idén is szakmai zsűri értékelte: a Kulcsár Edit dramaturg, Csíkos Sándor színművész, Jeles András rendező, Várszegi Tibor kritikus-esztéta és Zappe László kritikus alkotta ítészcsapatot a nézők által delegált háromfős zsűri egészítette ki.
A szakmai zsűri több, a minisztérium által felajánlott díjat is kiosztott: Sebestyén Abát a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által színpadra állított A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása című előadásban nyújtott alakításáért, valamint a Yorick Stúdió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával közösen előadott Bányavirág című színművének rendezéséért jutalmazták.
Gyarmati Kata (a képen) az Újvidéki Színház Fanny és Alexander című előadásában végzett dramaturgiai munkájáért vehetett át különdíjat, Mátray László pedig a Bánk Bánban nyújtott alakításáért kapott elismerést; utóbbi darabban mutatott teljesítményéért Pálffy Tibor színművész is különdíjban részesült.
A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díjat a szakmai zsűri döntése alapján Az üvegcipő című előadásában nyújtott alakításáért Tarpai Viktória, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésze kapta. A közönség zsűri által felajánlott egyéni díjban a kassai Thália Színház Philadelphia, nincs más út! című darabban mutatott színészi játékáért Nádasdi Péter és Dudás Péter színművészek részesültek.
Solin Militaru A makrancos hölgy, míg Gemza Péter, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió által bemutatott Mint a fagyöngy című darabjának megrendezéséért kapott díjat. Dimény Leventét, a nagyváradi Szigligeti Színház művészét a Liliomfi című előadásért jutalmazták, hasonló elismerést vehetett át Galló Ernő, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művésze.
A Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjban László Sándor rendező és Szilágyi Ágota színművész részesült.
Nyakó Béla fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: elkezdődött a jubileumi, sorrendben 25. fesztivál szervezése, már folynak az egyeztetések a következő évad előadásairól a határon túli színházakkal.
A programsorozat záróünnepséget követő előadáson Szergej Medvegyev A fodrásznő című darabját adta elő a debreceni Csokonai Színház színtársulata. (MTI)
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra.
A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel.
A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ.
A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




