Kultúra
Anyanyelvápolási tábor Ürményházán
Betűméret:             
Ürményházán zajlott július 2-a és 6-a között az idei Szórakoztató Szóra Késztető Anyanyelvápolási Tábort, a VMPE szervezésében. Ötven gyerek jött össze az ürményházi vadászotthonban és az Agrobanat épületében, ahol a második félévben a tanítás is folyt, mert az iskolánkat december óta tatarozzák.
A helybeli iskolások nagyon várták már a tábort és a vendégeket is. Sajnos, a magyarittabéi és a nemesmiliticsi gyerekek nem jöttek el, és ez csak az utolsó pillanatokban derült ki. Így nem jutott mindenkinek vendég gyerek. De megjöttek Módosról és Káptalanfalváról, Tamásfalváról, Bókáról és Kikindáról, összesen tizennégyen.
A hétfői tábornyitón részt vett Nagy Margit, a VMPE elnökasszonya. Üdvözölte az összegyűlt gyerekeket, és kihangsúlyozta az anyanyelv szeretetének, ismeretének fontosságát.
Délután ismerkedési játékok következtek, és három csapat alakult.
A hét folyamán a tevékenységek az előre meghatározott munkaterv szerint folytak.
Délelőttönként a táborozók nyelvi játékokat játszottak Dulka Gyöngyi és Viola Lujza magyartanárok irányításával, korosztályok szerinti csoportokba osztva. Ezen kívül történelmi és helytörténeti foglalkozások is folytak Dulka Andor történelemtanár és Dulka Szilárd testnevelő-edző – történelemtanár szakos Bsc diplomás vezetésével.
Kedden délelőtt Pethő László plébános fogadta a táborlakókat, és bemutatta nekik a helybeli Szent Anna templomot.
Délutánonként volt Törpeolimpia memóriajátékkal, sok-sok csapatversennyel; kreatív nap kézműves foglalkozásokkal, táncverseny, falujárás 12 eldugott borítékkal, gondolatlekvár-főzés színes papírral… Készültek virágok krepp-papírból és gombokból, képek magvakból, kézlenyomatos falikép… Ezeket a foglalkozásokat Móricz Elvira pedagógus vezette, nagy-nagy lelkesedéssel és odaadással, Gyenge Karolina és Tóth Krisztina egyetemi hallgatók segítségével.
Az uzsonna után minden nap népdalokat tanultak a táborlakók Dulka Árpád földrajz-biológia szakos tanár vezetésével és citerakíséretével. Esténként az iskola füves pályáján folytatódtak a versenyek és az ügyességi játékok. A nap zárása pedig a focimeccs volt. A sporttevékenységet Tóth Krisztina testnevelő-edző – biológia szakos egyetemi hallgató és Dulka Szilárd segítették.
A közösen elfogadott házirend első pontja: magyarul beszélek. Ezen kívül még néhány szabály: pontosan érkezek a foglalkozásokra; nem zavarom oktatóimat a munkában; nem hagyok szemetet magam után; nem rágózom; nem káromkodok; otthon hagyom a mobiltelefonomat; engedély nélkül nem hagyom el a tábort…
Ha valaki megszegte a szabályokat – és ilyen elég sokszor előfordult! -, életbe lépett a „csoki törvény”: csokit kellett hozni. Az összegyűlt édességeket a táborbontáskor közösen megettük.
A tábor lendületét a sok fiatal foglalkozás-vezető adta.
Köszönettel tartozunk a helyi vadászoknak, akik rendelkezésünkre bocsátották az otthon nagytermét és fölszerelését, valamint a szülőknek, akik szintén segítették a tábor munkáját.
Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát, és a vendég gyerekek egy emlékezetes hetet töltöttek Ürményházán!
Viola Lujza, a tábor főszervezője
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó