Kultúra
Dombos Fest: Derengő megvilágosodás
Betűméret:             
Szombaton este volt a legtöbb látogatója a fesztiválnak a kishegyesi Hegyalja utcában, ami egyrészt a fellépőknek, másrészt vasárnapi munkaszüneti napnak lehetett következménye. A fellépők - Juhász Gábor, a Vaszil Hadzsimanov Band, a Balázs Elemér jazz trió, Hobo és Lajkó Félix – a nagy meleg ellenére is megcsillantotta csúcsformáját. Hadzsimanovék, az elnyúló naplemente diszkrét homályában, hosszabb improvizációkon keresztül mutatták meg, hogyan keverednek a macedón népzene elemei a blues és a jazz futamaival, különféle ütőhangszerekkel és esetenként sajátos énektechnikával fűszerezve azok komolyságát és délies mélységét. Hobo fellépésére némi késéssel került csak sor, noha a jazzkoncert ideje alatt is felbukkant már a közönség soraiban Földes László szálfatermete. A színpadon bebizonyította, hogy hű maradt önmagához. Felvilágosította (saját) világosítóit, hogyan kell a fénnyel bánni, repertoárját pedig ezúttal is csak tiszta és felvilágosult lélekkel tehette teljesen magáévá az, aki még nyitott maradt. Hobo után Lajkó Félix következett, akiről egyesek elhíresztelték, hogy nem is hozza a hegedőjét, csak citerán játszik majd (ami viszont, szintén lenyűgöző). Végül azonban zenekarával ismét olyanokat művelt, amibe saját bevallásuk szerint többen és többször is beleborzongtak. Félix már csak ilyen! Mást nem is várhattunk tőle. Kishegyesen nőtt fel, és kisgyermekként Kálmán bácsi, az egykori postás, itt mutatta meg neki, hogyan kell egy citerából hangokat előcsalni. Ehhez hozzátéve azt, ami nyilván már akkor is ott volt Félix fejében és ujjaiban, egyenes út vezetett a (nem túlzás), világhírnévig, majd újra és újra vissza a tetthelyre, Dombosra. A citerát és a hegedűt nyűve újra elbűvölt, elvarázsolt egy kicsit mindenkit, aki csak hallotta. Aki nem, az járjon utána… A Dombos Fest ma zárul, de estére még ott lesz: a Dresch Mihály – Lukács Miklós duó, és a Meszecsinka, hogy holdfénnyel búcsúzzon a XII. Dombos Fest. Délelőtt lejátszották a Dombosi Sakktornát (bővebben sportrovatunkban), melynek végén kivitték a teremből, az akkor már felesleges figurákat, a bennmaradottak pedig megebédeltek és megmaradtak abban a hitben, hogy parasztból is lehet királynő…
(A képen a Vaszil Hadzsimanov Band)
tp
Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó