Zenta: Véget ért az ötödik MAdT
Betűméret:
Közel háromórás maratoni gálaműsorral ért véget ma délután Zentán a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tábora (MAdT). A program a Zentai Gimnázium tornatermében kezdődött, ahol a Kiss Anikó magyarkanizsai néptáncoktató, rendező-koreográfus szakos hallgató vezette mozgásszínházi csoport tagjai mutatták be a látványos elemek sorát felvonultató produkciójukat az egybegyűlteknek, akik ezt követően átvonultak a Művelődési Ház kiállítási termébe, ahol a Perényi Balázs budapesti drámapedagógus, kritikus, szakíró által irányított középső színjátszó csoport adta elő a roma mesék alapján készült színpadi játékát. A folytatásban a Művelődési Ház Színháztermében előbb a Patonay Anita budapesti színész-drámatanár vezette legfiatalabb színjátszók csoportjának az Aranyhaj című közismert Grimm-mesére épülő, a kamaszkor és a felnőtté válás problémáit taglaló darabját, majd a Krizsán Szilvia újvidéki színművésznő vezette legnagyobbak csoportjának a Garaczi László Ovibrader című művére épülő produkcióját láthatta a közönség, amelynek tagjai mindkét esetben vastapssal jutalmazták a fiatalokat. A gála végén a táborlakók beszédtechnikai gyakorlatokkal búcsúztak a záróműsor vendégeitől és egymástól is, azt hangoztatva, hogy ha előbb nem is, egy év múlva, a hatodik táborban biztosan újra találkoznak majd.Az ötödik MAdT ötödik csoportja, a Táborosi Margaréta zentai színművész, rendező- koreográfus szakos hallgató vezette rendezői csoport ezúttal nem lépett önálló produkcióval a közönség elé, ők ugyanis a gála előestéjén, szombaton este mutatták be a többi táborlakónak, mivel is foglalkoztak az elmúlt egy hét folyamán.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által életre hívott Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Táborában idén három ország huszonhat településének összesen ötvenhárom fiatalja vett részt. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Nemzeti Kulturális Alap és a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság voltak, fővédnöke pedig a Magyar Nemzeti Tanács.
H. G.
Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI.
Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra.
A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel.
A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




