Illés-napi rendezvények Temerinben
Betűméret:
A temeriniek az idén is méltón emlékeznek 159 évvel ezelőtt tett fogadalmukra, és gazdag rendezvénysorozattal ünneplik meg Szent Illés napját. Az idén a program már szerdán kezdetét vette, amikor is a Lukijan Mušicki Művelődési és Tájékoztatási Központ bábtársulata a Pinocchió bábelőadással kedveskedett a legkisebbeknek, este viszont a képtárban bemutatásra került Miláković Teréz, Egyik kezemben mikrofon, a másikban fakanál című szakácskönyve. Ma délelőtt a Kókai Imre Általános Iskolában megnyílt a Falco Természetkedvelők Egyesület által meghirdetett rajzpályázatra beérkezett munkák tárlata, az amatőr képzőművészek, valamint Balogh István természetfotós önálló kiállítása. Ezt követően pedig a Rozika étteremben Németh Mátyás akvarelljeiből nyílt tárlat. Az Iparosok és Vállalkozók Egyesületének szervezésében ma délután kiállításra kerülnek a régi szerszámok, de lesz kézimunka, valamint terménybemutató is. Este nyolc órától a színházteremben a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület, valamint a testvérvárosok egyesületeinek fellépését élvezheti a közönség. Holnap, a rendezvénysorozat fő napján a reggeli postagalamb röptetést követően kilenc óra után indul meg az ünnepi menet a tíz órási szentmisére. A menetben részt vesznek a civil szervezetek képviselői, a testvérvárosok és egyesületek tagjai, a mazsorett lányok, a fúvósok, valamint mindenki, aki számára fontos ez az ünnep. A nap második felében hangversenyeket, valamint művelődési műsort tartanak. A Szent Rozália plébániatemplomban délután fél öttől a Szent Cecília, valamint az Őszirózsa énekkarok koncertjét kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, hat órátótól a telepi iskola udvarában művelődési műsort tart a Szirmai Károly MME, fél nyolctól pedig fellép a Szent Cecília, a Dalárda, az Őszirózsa, valamint a Juventus énekkar. Ezt az ünnepi köszöntő, kenyérszegés, majd a vacsora és a hajnalig tartó mulatság zárja. Szombaton kilenc órától a vásártéren egész napos program várja a látogatókat. Lesz íjászbemutató és verseny, lovaglási lehetőség, előadás, táncház, középkori harci bemutató. Este hat órától a Tájházban kerül megtartásra a Temerinből elszármazottak találkozója, amelynek keretében megnyílik Nádi Karolina fotókiállítása. ácsi
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra.
A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel.
A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ.
A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




