Kultúra
Palics: Török filmé az Arany Torony
Betűméret:             
Török film nyerte idén a Palicsi Filmfesztivál legnívósabb díját, az Arany Tornyot. A díjakat péntek este, a fesztivál gáláján osztották ki a nemzetközi zsűri által kiválasztott legjobb produkcióknak.
Az Arany Toronyért idén tizennégy film indult a versenyprogramban. Mira Furlan zsűrielnök értékelése szerint a bírálóbizottságnak nehéz dolga volt, hiszen a Nyári Színpadon kifeszített filmvászonra nagyon erős produkciók kerültek.
A zsűri megegyezése alapján a szemle legnívósabb díját, az Arany Tornyot Emin Alper török rendező filmje, a Túl a dombon című alkotás az egymás mellett élő, különféle szokásokkal és értékrenddel rendelkező népek súrlódásait bemutató alkotás kapta, amely egyébként a szarajevói filmfesztiválon a napokban nyerte el a zsűri különdíját. Az elismeréssel járó szobrot a rendező barátja, a versenyprogramon kívül bemutatott Ne felejts el Isztambul című film producere, Huseyin Karabey vette át, aki elmondta, a díjnyertes alkotás producere két hónappal ezelőtt elhunyt. Halálával a török filmalkotók kiváló kollégát és rendezőt vesztettek el, ezért az itt kapott díjat az ő emlékének ajánlják.
A versenyprogramban vetélkedő produkciók között a legjobb rendezőt is díjazta a zsűri. A Palicsi Tornyot Ulrich Seidl osztrák rendező kapta Paradicsom: szerelem című alkotásáért. A díjat Margarete Tiesel (a képen), a film főszereplője vette át.
A versenykategória alkotásai közül két filmnek ítélt különdíjat a zsűri. Fliegauf Benedek Csak a szél című alkotása a xenofóbia és a rasszizmus társadalomban megjelenő problémáira való humánus módon való reflektálásért érdemelte ki a szóban forgó díjat, míg Meni Yaesh God’s neighborgs című alkotása az izraeli, ugyanakkor a kortárs európai társadalomban is megjelenő különféle szélsőséges vallási nézetekből fakadó problémákra kitekintő filmjével hívta fel magára a zsűri figyelmét.
A Párhuzamok és ütközések elnevezésű programrészben bemutatott tíz alkotás közül Verena von Stackelberg elnöklésével a zsűri döntése alapján, két film részesült elismerésben. A szekció legjobb filmalkotásának járó díjat Rainer Sarnet észt redező Az idióta című műve kapta. A kategória különdíját Kristina Buožyté litván, francia kooprodukcióban készült alkotása a Vanishing Waves című film kapta.
A díjak kiosztását követően még két filmet láthatott a közönség a Szabadtéri Színpadon.
A következő hét során július 21-e és 28-a között a szervezők még egy programsorozattal kedveskednek azoknak, akik az elmúlt egy hét után még mozizni vágynak. A slágerfilmek revüjén többek között Az élet fája, A sofőr és a Diktátor című alkotások is bemutatásra kerülnek.
Gy. V.
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó