





Az idei Ifjúsági Játékok eddigi legsikeresebb napja volt a csütörtöki, amelyen összesen mintegy ezer ember volt kíváncsi a koncertekre és az egyéb programokra. A nagyszínpadon ezen a napon a Deepest Emptyness, a Subway, az Insane, a Subscribe, valamint a Leander Rising lépett fel, a Dance Arénában pedig az AS FM rádió neves lemezlovasai keverték a zenét a látogatóknak. Újra remek bulit varázsolt a zentai Népkertbe Don Bimbó, aki a Még élünk sátorban várta a rockzene kedvelőit, és jó hangulatban zajlottak a csapatjátékok, valamint a civil falu és a Nyári Egyetem programjai is.
Nádassy Géza, a Nyári Ifjúsági Játékok egyik főszervezője elmondta, nagyon sajnálja, hogy eddig igen kevesen látogattak el a fesztiválra, hiszen szerinte színvonalas programmal készültek a fiatalok számára, majd hozzátette, véleménye szerint pénteken és szombaton nagyobb lesz majd a fesztivál látogatottsága, mint amekkora az eddigi napokon volt. Sajnálattal közölte, hogy a pénzhiány őket is elérte, ezért nem állt módjukban több helyszínt biztosítani a fesztivál látogatói számára, néhány népszerű programhelyszín – mint például a kisszínpad vagy a techno stage – teljesen eltűnt a rendezvényről, majd hozzátette, reméli, hogy a nagyszínpad és a Dance Aréna programjai kárpótolni tudják a fesztiválozókat. Külön kiemelte a Még élünk sátor működését, amely – ahogyan fogalmazott – üde színfoltja az idei fesztiválnak is.
Nádassy Géza elmondta, az idei csapatversenyre mindössze tizenhat csapat jelentkezett, ami negatív csúcsnak számít a fesztivál életében, majd hozzáfűzte, bízik abban, hogy az elkövetkezendő években többen vesznek részt a vetélkedőkön. Kérdésünkre, hogy mivel magyarázzák a várakozásoktól messze elmaradó látogatottságot, Nádassy Géza kifejtette, nem tudják, minek tudható be az, hogy az idei fesztiválnak jóval kevesebb látogatója van, mint a korábbiaknak, hiszen a jegyárakat reálisaknak, a programot pedig színvonalasnak tartják, majd hozzáfűzte, igaz ugyan, hogy néhány fellépő más stílust képvisel, mint amit a látogatók megszokhattak, de – ahogyan fogalmazott – az, ami új, nem mindig rossz. Arra a kérdésünkre, jövőre is megszervezik-e a rendezvényt, leszögezte, mindenképpen azon fognak dolgozni, hogy ne szakadjon meg a hosszú évekre visszanyúló hagyomány.
A rendezvény nagyszínpadán ma a Sardinelli, az Utolsó Alkalom, a Yellow Spots, a Psycho Mutants és a HétköznaPI CSAlódások lép fel, a Dance Arénában pedig Mixe3y, Ryan Davis, Erro, valamint Michael B szórakoztatja majd a látogatókat, akiket a Még élünk sátor is tárt kapukkal fog várni. A napi belépő mellett ma még megvásárolható a fesztivál életében újdonságnak számító hétvégi jegy is, amely péntekre és szombatra szól, és a helyszínen felállított pénztárnál 1000 dináros áron tudják megvenni az érdeklődők
H. G.
Nagy igazságot fedett fel @ZIP rövid véleménye, amiért @K77 véleménye egy bennfentes félremagyarázkodásra hasonlít. Zentának volt valamije, amit egy lelkes személy és kis csapata elképzelt és megteremtett ! ! ! és ami ki lett sajátítva és tönkretéve. Ezért kellene mielőbb egy nyilvános vitafórumot nyitni kik miatt és miért mennek tévútra avagy vakvágányra a már évtizedes felfejlődő hagyománnyal rendelkező rendezvények Zentán és környékén. Nem lenne szabad mindent a kvázi világválságra fogni, mert emberek teremtették a problémákat és emberek kell, hogy meg is oldják őket, ha meg akarnak maradni és előre nézve akarni szebb jövőt teremteni
Emberek, csináljátok meg! Televagytok ötlettel, erővel, jószándékkal!
K77! Nem szélnekeresztettek minket hanem elüldöztek a mentalitással és a modorukkal. És nemutolsó sorban a pénzéhségükkel...
Elég szomoru ez az egesz dolog hogy nehany ev alatt tonkretettek a fiatalok talalkozohelyeul szolgalo rendezvenyt a ferjem az IFI-n ismertem meg es ez nekunk is egy szep emlek marad de sajnalattal tolt el ez a hejzet !!!de hat mit varunk olyan emberektol akiknek a bevetel a lenyeg es nem tudjak aterezni e tradicionalis rendezveny fo celjat!!!!!ha lesz is jovore jatekok remelem korultekintobben szervezik meg!!!!!
annyit hozzátennék, hogy a vmszes városvezetés tiz évre kötött szerződést a szegediekkel a népkert használatára vonatkozóan, megakadályozva ezzel a népkert szebbétételének a lehetőségét. A játékok csillaga pedig akkor fordult leáldozóba, amikor a jöttmentek (jobb oldali kormányos autóval rendelkező túlsúlyos brazil, és a bia védelmében álló egyének) lettek a tárgyalópartnerek... hát akkor tungatjeta
@Lokál Patrióta, miért állít valótlanságot?
A IX. Nyári Ifjúsági Játékok után világossá vált, hogy az akkori szervezők soha többé nem rendezik meg a Játékokat.
Akkor a csőd elkerüléséhez emelni kellett volna a jegyárakat, ami újabb fiatalokat tartott volna távol, így ismét csődbe jutott volna a rendezvény. És valljuk be, a Játékok a 2007-2009-es időszakban kicsit kiégett. Újítani nem sikerült, a neves együttesek mind megfordultak a Npkertben, a külföldiekre nem volt forrás, illetve egy réteg számára elérhetővé váltak más nevesebb fesztiválok (Exit, Szin, Sziget, Balaton Sound).
Ergo a Játékok gazda nélkül maradt, vihette, akinek kellett INGYEN, szó sincs eladásról. A szegediek kapóra jöttek (volna), megmaradhatott a rendezvény és mivel radikálisan csökkentették a fellépőkre szánt pénzt, így megmaradtak még 4 évig.
Az csak hab a tortán, hogy amíg a város 10 ezer dinárral támogatta évente a zentai szervezésű Játékokat, addog a szegediek első évben 1,3 milliót kaptak.
No de a vajdasági fiataloknak megmaradt a Játékok, az önténtes segítőknek pedig egy csapat, amiben éveken keresztül jól érezték magukat.
Most viszont újra leáldozóban a Játékok, sajnos.
Így hát kedves @Lokál Patrióta, jövőre itt az alkalom lokálpatriótának lenni, szervezze meg a 14. Játékokat! Nem kell megvásárolnia a rendezvényt. Igaz, fel kell tennie a házát, de ennyit megér, nem? ;) Ha megtette, utána beszélhetünk arról, hogy ki mennyit tett a zentai rendezvényért.
Nagy szégyene ez a valamikori zentai vezetőségnek és a valamikori főszervezőnek, hogy ELADTA a rendezvény szervezési jogát ( ami nem is az ő jogos tulajdona volt soha sem). Sajnos ilyen zentai lokálpatrióták miatt megy enyészetben minden szép és értékes rendezvény, mert a kiötlői és kezdeményezői képtelenek önzetlenül tenni közhasznú dolgaikat amit önkéntesen vállaltak, de melyeket öntelten csak maguknak akarnak betudatni mindenkivel.
Sajnos ez teljesen reális következmény.
Ha anno a Tankcsapdára, Kispálra, Beatrice-re, Bikinire, Rúzsa Magdira, Ganxtára, Quimbire, Ghymesre 6000-9000 látogató volt kíváncsi, akkor most reális ennek fele vagy harmada.
Nagy butaság volt az első szegedi kompániától szélnek ereszteni a vajdasági szervezőket.
A Fiatal Írók Szövetségének szervezésében az elmúlt hónapokban megrendezésre került Olvass be újra! kritikai beszélgetéssorozat a végéhez ért. Már csak egy utolsó... >>
Magyarországi, szerbiai és romániai színházak vesznek részt a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT), amely péntektől egy héten át zajlik Temesváron. A... >>
A Nick Cave and the Bad Seeds, a Franz Ferdinand, valamint a !!! is fellép az idei Sziget fesztiválon - jelentették be csütörtökön a szervezők. A Magyarországon már... >>
Aki tudja és akarja az szervezze meg.