GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. december 30. [20:16]

Bezdán: Eredményes év a Művelődési Közösségben

Bezdán: Eredményes év a Művelődési Közösségben

Eredményes évet zár a bezdáni Művelődési Közösség, illetve az annak keretében működő Petőfi Sándor Művelődési Egyesület.
Sokéves kihagyás után januárban sikerült megszervezni a Téli Alkotótábort, és a festői környezettel megáldott településen készült képekből tavasszal kiállítás nyílt a Bieliczky Károly Városi Könyvtár kihelyezett tagozatának olvasótermében. A tárlat mindaddig változatlan marad, amíg nem kerülnek fel a következő Alkotótábor képei.
Foki Zoltán, a Művelődési Közösség elnöke elmondta, szervezik már az újév után esedékes következőt, a zombori önkormányzat némi támogatást biztosított, azonban több pénzre lesz szükség, amit más forrásokból igyekeznek előteremteni.
A Piros Rózsa kézimunkacsoport nem tétlenkedett az idén sem, tagjai aktívan részt vesznek az egyesület életében, összejöveteleiket csütörtökönként 15-től 18 óráig tartják a könyvtár olvasótermében, és ezeken az alkalmakon a tű és a fonal használata mellett kézműves tevékenységek is zajlanak. Az idén sem maradt el a csoport szervezte Erzsébet- és Katalin-bál.
Bezdánban nagy hagyománya van a műkedvelő színjátszásnak. E képességeiket csillogtatták meg amatőrjeik először az Ötösfogat műsorában, majd két teljes esti programot készítettek. Színre vitték „házi szerzőjük”, a bezdáni dr. Pfaff Mihály Gazdagon nősülök című zenés vígjátékát, szeptemberben pedig zenés estet adtak elő Szóljon hangosan az ének címmel. Mindkettőnek Foki István volt a rendezője, Foki Zoltán pedig a zenei korrepetítora.
Negyedszázados múltra tekint vissza az idén 25. alkalommal megrendezett Bezdáni Színházi Napok. Hét előadás szerepelt a programban, azonban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház betegségre hivatkozva lemondta a fellépés, viszont a három műkedvelő társulat, a nemesmiliticsi, a bácsgyulafalvi és a helybeli mellett három profi színészgárda szolgált maradandó élménnyel, az Újvidéki Színház, a szabadkai Népszínház és a zentai Kamaraszínház lépett fel a három hétvégét magában foglaló rendezvényen, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, Zombor Város önkormányzata és a bezdáni helyi közösség támogatott.
Kivételesen támogatások szempontjából is sikeresnek könyvelhetik el Bezdánban 2012-t. A zombori Laza Kostić Művelődési Központ pályázatán működési költségekhez nyert támogatást az intézmény, ugyanerre a célra kapott anyagiakat a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárságtól, eszközvásárlási támogatást ítélt oda az MNT, ebből többfunkciós berendezést és laptopot vásárolt a Művelődési Közösség, míg a Bethlen Gábor Alaptól nyert támogatáson vetítőgép lett véve.
Tavaly ilyenkor Foki Zoltán nem túl bizakodó hangsúllyal panaszolta, hogy a Művelődési Központ végérvényesen elveszítette a színházat, amely annak a vállalatnak a tulajdonát képezi, amelyet a magánosítás során igen gyorsan sikerült értékesíteni. Nagyjából egy évtizeddel a privaizáció után fellebbezhetetlen jogi döntés született. A vállalat bezdáni képviselője bizonygatta, a cég nem tart igényt az épületre, nyugodtan használhatják kulturális rendezvényekre. Eleddig ez így is van, az elnök elmondása szerint valóban nem gördítettek semmiféle akadályt a színházépület használata elé, ami remélhetőleg így is marad.
fczs



2013. május 20. [1:13]

A hamuból élet és erő fakad – nyugtázhatjuk a brit The Godfathers rock 'n' roll banda vasárnap esti újvidéki koncertje után, ismerve a zenekar... >>

2013. május 19. [17:56]

A nagybecskereki Városi Múzeum nagytermében Népi hímzés – hagyomány mint inspiráció elnevezéssel nyílt kiállítás, melyen a látogatók megismerhették a különböző... >>

2013. május 19. [13:49]

Kiállításokkal, filmekkel, koncertekkel, összesen több mint félszáz programmal és kísérőprogrammal várták az érdeklődőket tegnap este Szabadkán, a Múzeumok Éjszakáján. A... >>



1 euró 110.62 dinár
1 dollár 86.12 dinár
100 forint 37.98 dinár
100 dinár 263.23 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Mlađan Dinkić választásokat követel Vajdaságban és Belgrádban
(Szerbia)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Anyós

A férj hosszú vívódás után így szól a feleségéhez:
- Eddig nem akartam szólni, drágám, de már nagyon unom, hogy anyád tíz éve nálunk lakik.
- Az enyém???? Én azt hittem, a tied!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása