Kultúra
Mileta Prodanović szerb író bemutatkozó könyve a budapesti mustrán
Betűméret:             

Mileta Prodanović szerb íróval és könyvével, a Kert Velencében című kötettel először találkozhat a magyar olvasó a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon vasárnap délelőtt.

Csordás Gábor, a könyv fordítója elmondta az MTI-nek, hogy az 50-es éveinek elején járó Prodanović 2002-ben megjelent művét, a Kert Velencébent több belgrádi barátja ajánlotta fordításra - köztük a nagy kiadóház, a Stubovi kulture igazgatója és Vickó Árpád, a kortárs magyar írók fordítója Újvidékről -, ugyanis a L'Harmattan Kiadó sorozatot indított Valahol Európában címmel és ebbe a sorozatba keresett kortárs szerb művet.
Mileta Prodanovic író és festőművész, legalább 12 regénye és több novelláskötete jelent meg, az első könyve 1984-ben látott napvilágot. A Kert Velencében című könyve a 80-as évek Belgrádjáról szól, fiatal barátnőjéről, az egyetemista tüntetésekről Milosevic ellen, amikor elcsalta a választásokat, valamint a velencei képzőművészeti biennáléval összefüggésben a művészeti piac álságosságáról.
A regény szép szerelmi történet finoman megírva - jegyezte meg a fordító. A fiatal főhős nem megy külföldre, mint szerelme és legtöbb társa a kilátástalanság miatt. Azért is rokonszenves a történet, mert titkos vonzódást lehet felfedezni egy másik kitűnő szerb író, Radoslav Petkovic Sors és körvonal című munkájának misztikus leírásai között. Petkovic főhőse egy velencei kertben eltűnik és egy másik élethelyzetbe kerül. Prodanović férfihőse szintén Velencében találkozik volt szerelmével, aki művészettörténész lett Nyugat-Európában és a velencei biennáléra érkezett. Közben a művészeti performanszból tűzvész lett, és bár ők ketten szintén bementek egy velencei kertbe, de nem változott semmi köztük, nem újult meg a szerelem - foglalta össze a történetet Csordás Gábor.
Mileta Prodanović a szerb hagyományt európai távlatból szemléli. Szerbiában ő a legsokoldalúbb posztmodern alkotóművész, élvezetből ír és intellektuális szórakozást kíván nyújtani olvasóinak, ironikus és távolságtartó.
A szerző 1959-ben született Belgrádban, és bár sokat utazott, Londonban a Royal College of Arts-on is tanult és számos rendhagyó útirajzot írt, tősgyökeres belgrádi, aki ragaszkodik a városához, mindig maradt, nem sodorta magával a kilencvenes évek szerb értelmiségi exodusa. (MTI)

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára: keddtől augusztus 16-ig várják a jelentkezőket az Aposztróf - Esterházy Irodalmi Versenyre, amely a 9-11. évfolyamos diákokat szólítja meg Magyarországról és a határon túlról, írja az MTI. Az Esterházy Irodalmi Díj kísérőprogramjának célja, hogy minél több fiatalt...
2026. JÚNIUS 2.
[ 19:12 ]
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó